Juventus: tízezer síppal fütyülték a firenzeiek Vlahovicsot

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2022.03.03. 13:49
null
A stadion kicsit hangosabb lett, amikor Vlahovicshoz került a labda (Fotó: AFP)
Mint ismert, az Olasz Kupa elődöntőjében a Juventus 1–0-ra győzött a Fiorentina vendégeként. A mérkőzésen a hazai szurkolók több mint tízezer sípot kaptak, hogy kifütyüljék korábbi labdarúgójukat, Dusan Vlahovicsot.

 

A bajnoki szereplését tekintve igencsak döcögős idény futó Juventus 70+10 millió euróért igazolta át Vlahovicsot a firenzeiektől a télen.

Úgy tűnik, a Fiorentinánál nemcsak a szurkolók, hanem a klub sem bocsátott meg Dusan Vlahovicsnak, amiért a Juvéhoz szerződött. A Football Italia arról számolt be, hogy a firenzei együttes több mint tízezer sípot osztott ki drukkereinek – amikor a szerb játékos labdába ért, olyan zajt csaptak, amilyet csak tudtak az Olasz Kupa-elődöntő szerdai, első mérkőzésén.

Nem ez volt az első alkalom, hogy a Fiorentina kikezdte az egyik korábbi labdarúgóját: Mohamed Szalah is hasonlóan járt, amikor a Roma színeiben lépett pályára a lilák ellen.

 


 

Mindenesetre hiába a pokoli hangulat, a „zebrák” 1–0-ra így is megnyerték az elődöntő első mérkőzését, miután Venuti a saját kapuját vette be a 92. percben.

A 22 éves futballista egyébként egészen elképesztő idényt fut eddig, hiszen 20 bajnoki gólnál jár, amivel vezeti a Serie A góllövőlistáját.

 

OLASZ KUPA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Fiorentina–Juventus 0–1
(Venuti 90+2. – öngól)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik