Gyász: elhunyt a Palermo legendás elnöke, Maurizio Zamparini

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2022.02.01. 10:30
null
Maurizio Zamparini 80 éves volt (Fotó: AFP)
Életének 81. évében elhunyt a Palermo legendás elnöke, Maurizio Zamparini, akinek irányítása alatt az együttes a Serie A elitjébe jutott, közel járt az Olasz Kupa megnyeréséhez, és a nemzetközi kupaporondra is kijutott.

Az olasz üzletembert decemberben hashártyagyulladás miatt műtötték meg Udinében, ami után hazaengedték, azonban Zamparini az elmúlt napokban ismét kórházba került. Ezúttal a cotignolai kórházban kezelték, azonban kedd éjszaka 80 éves korában elhunyt.

Zamparini a Pordenone tulajdonosaként jelent meg az olasz futballban, majd Velencében is volt érdekeltsége, azonban igazán nagy sikert a Palermo vezetőjeként ért el. A szicíliai együttest a Serie A legjobb csapatai közé juttatta, sőt, 2011-ben az Olasz Kupa döntőjébe is bejutott vele, amelyben az Internazionaléval szemben maradtak alul 3–1-re – ennek ellenére a következő évben elindulhattak az Európa-ligában. Olyan játékosok fordultak meg az ő idején a csapatban, mint Javier Pastore, Edinson Cavani vagy éppen Paulo Dybala.

Az olasz üzletember 2018-ban döntött úgy, hogy eladja a csapatot, azonban ezután nem úgy alakult az élete, ahogy azt tervezte. Az elmúlt év októberében elveszítette 23 esztendős fiát, Armandót, majd ahogy azt írtuk, decemberben kórházba került.

A korábbi tulajdonostól a szicíliai klub mellett Balogh Norbert, a Palermo korábbi magyar játékosa is elbúcsúzott hivatalos Facebook-oldalán. A játékost 2016-ban az ő irányítása alatt vásárolta meg a klub 2.2 millió euró ellenében a Debrecentől a transfermarkt.de adatai alapján.

Legfrissebb hírek

Halálra késelték az Atalanta egyik szurkolóját

Olasz labdarúgás
2025.05.04. 17:41

Az Inter győzött a Verona ellen, és tapad a Napolira

Olasz labdarúgás
2025.05.03. 22:36

Serie A: ismét győzött, és nagyon közel került a bajnoki címhez a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.05.03. 20:06

Serie A: a Parma Balogh Botond nélkül kapott ki a Comótól

Olasz labdarúgás
2025.05.03. 16:56

Pulisic és Giménez góljaival győzött a Milan a Venezia ellen

Olasz labdarúgás
2025.04.27. 14:29

Balogh Botondéktól érkező kapussal helyettesítené Onanát az MU

Angol labdarúgás
2025.04.25. 15:58

A holland gólkirályjelöltet figyeli az Inter – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.04.23. 16:18

Kikapott az Atalantától és távolodik a kupainduló helyektől a Milan

Olasz labdarúgás
2025.04.20. 22:41
Ezek is érdekelhetik