Serie A: Senkó Zsombor először lehet ott a Juventus keretében – NS-infó

B. A. B., R. B.B. A. B., R. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.05. 14:12
null
Senkó Zsombor nagy lehetőség előtt (Fotó: Dömötör Csaba)
A Nemzeti Sport értesülése szerint Senkó Zsombor, a Juventus fiatal magyar kapusa valószínűleg ott lesz az olasz élvonalbeli csapat meccskeretében a Napoli elleni csütörtöki rangadón.

 

A 18 esztendős utánpótlás-válogatott játékos 2019-ben a Szombathelyi Haladástól igazolt az olasz rekordbajnokhoz. Senkó azóta a Juventus korosztályos együtteseiben szerepelt, a mostani idényben az olasz U19-es bajnokságban, a Primavera 1-ben és az Ifjúsági Bajnokok Ligájában, az UEFA Youth League-ben játszott.

A Juventus még nem nevezte Senkót tétmérkőzésre.

A felnőttcsapat kapuja amiatt nyílhat meg Senkó előtt, hogy Carlo Pinsoglio, a Juve harmadik számú kapusa december végén megfertőződött a koronavírussal.

A Serie A-ban az ötödik helyen álló gárda csütörtökön 20.45 órától a harmadik Napolit látja vendégül Torinóban.

Olasz sajtóhírek szerint az AC Milan csütörtöki keretében is helyet kaphat egy magyar fiatal: a – Senkóhoz hasonlóan 2003-ban született – Kerkez Milost először nevezheti tétmérkőzésre a milánói együttes. A 18 éves balhátvéd 2021 januárjában az ETO FC Győrtől szerződött Olaszországba.

OLASZ SERIE A
20. FORDULÓ
Január 6., csütörtök:
12.30:
Bologna–Internazionale (Tv: Sport1)
12.30: Sampdoria–Cagliari (Tv: Sport2)
14.30: Lazio–Empoli (Tv: Sport1)
14.30: Spezia–Verona (Tv: Sport2)
16.30: Atalanta–Torino (Tv: Sport1)
16.30: Sassuolo–Genoa
18.30: Milan–Roma (Tv: Sport1)
18.30: Salernitana–Venezia
20.45: Fiorentina–Udinese
20.45: Juventus–Napoli (Tv: Sport1)

Legfrissebb hírek

„Energikus, nagyon atletikus, remekül fog illeszkedni a Liverpoolba” – Kerkez Milost méltatta a bournemouthi újságíró

Légiósok
2025.07.04. 17:57

Kerkez elismerően szólt a topolyai akadémiáról

Légiósok
2025.07.01. 21:56

Kerkez Milos érzelmes üzenettel búcsúzott el a Bournemouthtól

Légiósok
2025.07.01. 16:33

A Liverpool előtt is láttunk több magyar légióst foglalkoztató sikeres futballklubokat

Légiósok
2025.06.30. 06:38

Örömteli alkalom – Malonyai Péter jegyzete

Légiósok
2025.06.30. 06:37

Kerkez Milos jobb, mint Andrew Robertson?

Angol labdarúgás
2025.06.29. 07:52

Kerkez Milos szerződtetésével már a jövőt építi a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.06.28. 07:14

Hét lehetséges opció közül kerülhet ki Kerkez Milos, „a magyar Roberto Carlos” mezszáma

Angol labdarúgás
2025.06.27. 20:34
Ezek is érdekelhetik