MLS: álomfizetéssel csábítják Insignét – sajtóhír

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.12.28. 19:33
null
Impozáns ajánlattal csábítaná magához a Toronto FC Insignét (Fotó: AFP)
Az átigazolási ügyekben jártas olasz sportújságíró, Fabrizio Romano úgy tudja, az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Toronto FC hivatalosan is szerződési ajánlatot tett a Napoli olasz válogatott támadójának, Lorenzo Insignének.

 

Egy ideje már téma az olasz sajtóban, hogy a Napoli csapatkapitánya, Lorenzo Insigne klubot válthat jövő nyáron, mivel júniusban lejár a szerződése a nápolyiaknál, s a feleknek eddig nem sikerült dűlőre jutni a hosszabbítással kapcsolatban. Ezen felbátorodva a Toronto FC egy impozáns ajánlattal környékezte meg a squadra azzurrával Eb-győzelemig jutó támadót.

Fabrizio Romano transzferguru ismerni véli a kanadaiak által ajánlott kontraktus részleteit: Insignével öt és fél évre szóló megállapodást kötnének, idényenkénti 11 millió eurós fizetést kínálva, amit még 4.5 millió eurós bónusszal – ami bizonyos gólszám elérése esetén teljesülne – hintenének meg.

A szintén átigazolási ügyekkel foglalkozó újságíró, Gianluca Di Marzio szerint Insignén felül a Torino csapatkapitányát, Andrea Belottit is kinézte magának a torontói egylet. Az olasz csatárnak ugyancsak 2022 nyarán jár le a szerződése.

Egyszer már nagyot húztak a kanadaiak egy itáliai játékossal, név szerint Sebastian Giovincóval, aki négy évet húzott le a klubnál (2015-től 2019-ig), s ez idő alatt 142 tétmérkőzésen 83 gólig és 57 asszisztig jutott. Mindennek a tetejébe 2019 januárjában 6 millió euróért továbbadták az al-Hilalnak.

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: A jó eredményekkel az elvárások is nőttek

Magyar válogatott
23 órája

„Bonyolult év lesz, de nem kell kétségbe esni” – Antonio Conte a Napoli 6–2-es veresége után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:26

A Napoli hat gólt kapott Eindhovenben, kiütéssel nyert az Internazionale is

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 23:11

A holland rendőrség 230 Napoli-szurkolót vett őrizetbe a BL-meccs előtt

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 17:50

Kórházba került a Bologna vezetőedzője, nem lesz ott a bukaresti El-meccsen

Olasz labdarúgás
2025.10.21. 17:16

Serie A: hiába vezetett korán a Cremonese, az Udinese pontot rabolt az otthonából

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 22:51

Meg vannak számlálva a Juve mesterének napjai – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 11:35

Rafael Leao duplájával a Milan élre ugrott a Fiorentina-meccs után

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 22:59
Ezek is érdekelhetik