Serie A: Sevcsenko a Genoa új vezetőedzője

MTI/ CS. B.MTI/ CS. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.07. 14:58
null
Sevcsenko a Genoa új vezetőedzője (Fotó: AFP)
Andrij Sevcsenkót nevezte ki – 2024-ig szóló szerződéssel – vezetőedzőnek az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Genoa – jelentette be vasárnap a klub.

 

A genovai együttes egy nappal korábban menesztette a posztról Davide Ballardinit. A klubnál már negyedik időszakát befejező trénernek azért kellett távoznia, mert együttese 12 forduló alatt egyetlen győzelmet aratott, a tabellán pedig a 18., kiesést jelentő helyen áll.

A 45 esztendős ukrán Sevcsenko augusztusban távozott hazája szövetségi kapitányi posztjáról. Vezetése alatt a nemzeti csapat 25 győzelmet aratott, 13-szor döntetlent játszott és 14 vereséget szenvedett. Irányításával a válogatott júniusban bejutott a – részben budapesti rendezésű – Európa-bajnokság negyeddöntőjébe, amelyben Anglia válogatottja parancsolt neki megálljt (4–0).

Sevcsenko pályafutása során a Dinamo Kijevben, az AC Milanban és a Chelsea-ben játszott. A milánói együttessel Bajnokok Ligáját, bajnokságot, Olasz Kupát, olasz és európai Szuperkupát nyert, a londoni alakulattal FA-kupa- és Ligakupa-elsőségnek örülhetett, ukrán csapatával pedig ötször volt bajnok és háromszor kupagyőztes.

A Serie A jelenlegi idényében ez volt a negyedik edzőváltás.

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: A jó eredményekkel az elvárások is nőttek

Magyar válogatott
2025.10.22. 10:14

Kórházba került a Bologna vezetőedzője, nem lesz ott a bukaresti El-meccsen

Olasz labdarúgás
2025.10.21. 17:16

Serie A: hiába vezetett korán a Cremonese, az Udinese pontot rabolt az otthonából

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 22:51

Meg vannak számlálva a Juve mesterének napjai – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 11:35

Rafael Leao duplájával a Milan élre ugrott a Fiorentina-meccs után

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 22:59

Fabregas csapata legyőzte a Juventust, már csak az Atalanta veretlen

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 20:39

Bonny korai gólja döntött, az Inter mindhárom pontot elvitte a Stadio Olimpicóból

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 22:55

Az exnápolyi Simeone góljával fektette két vállra a címvédőt a Torino

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 20:00
Ezek is érdekelhetik