Sampdoria: nem tudják, hol van a Juvétól kölcsönzött játékos

Vágólapra másolva!
2021.10.21. 17:41
null
Nem ismert Mohamed Ihattaren tartózkodási helye (Fotó: sampdoria.it)
Korábban beszámoltunk róla, hogy a Juventus az idei nyári átigazolási időszakban szerződtette a PSV Eindhoven fiatal tehetségét, Mohamed Ihattarent, majd kölcsönadta a szintén az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Sampdoriának. A genovai klub azonban arra feltehetőleg nem számított az üzlet megkötésekor, hogy a 19 éves holland középpályás október 21-éig egyetlen percet sem játszik majd, s még a tartózkodási helyét sem ismerteti.

 

Mohamed Ihattaren pályafutása külső szemmel idillinek tűnik: fiatal kora ellenére meghívót kapott a holland felnőttválogatottba, a Juventus 2 millió euró fejében megszerezte az átigazolási időszak utolsó napján, majd kölcsönszerződést kötött a Sampdoriával.

Valami azonban bizonyára még sincs rendben, hiszen a Football Italia információi alapján a tehetség öt kilogramm túlsúllyal érkezett meg új csapatához, amelyben még be sem mutatkozott, és október 12-e óta – „családi okokra” hivatkozva – Hollandiában tartózkodik.

A La Gazzetta dello Sport úgy tudja, a játékost mostanában nem látták családja utrechti otthonának környékén.

A Football Italia holland sajtóhírekre hivatkozva azt írja, a támadó középpályás lecserélné játékosügynökét, Mino Raiolát, s egyes pletykák szerint nem szeretne visszatérni Olaszországba.

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: A jó eredményekkel az elvárások is nőttek

Magyar válogatott
20 órája

Kórházba került a Bologna vezetőedzője, nem lesz ott a bukaresti El-meccsen

Olasz labdarúgás
2025.10.21. 17:16

Serie A: hiába vezetett korán a Cremonese, az Udinese pontot rabolt az otthonából

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 22:51

Meg vannak számlálva a Juve mesterének napjai – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 11:35

Rafael Leao duplájával a Milan élre ugrott a Fiorentina-meccs után

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 22:59

Fabregas csapata legyőzte a Juventust, már csak az Atalanta veretlen

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 20:39

Bonny korai gólja döntött, az Inter mindhárom pontot elvitte a Stadio Olimpicóból

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 22:55

Az exnápolyi Simeone góljával fektette két vállra a címvédőt a Torino

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 20:00
Ezek is érdekelhetik