Juventus: csaknem 200 millió eurós veszteséggel zárhatják az évet

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.09.08. 12:27
null
A Juventus elnökének, Andrea Agnellinek csaknem 200 millió eurós veszteséget kell elkönyvelnie (Fotó: AFP)
A Football Italia információi szerint az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus 190.7 millió eurós veszteséggel zárhatja a 2020–2021-es idényt.

 

A koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe kerültek a futballcsapatok, köztük a Juventus is. Hiszen azon felül, hogy az olasz szabályozások miatt elesett a jegybevételek nagy részétől, az olasz klubnak az sem segít, hogy az előző idényben már a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőjében kiesett.

A Football Italia a „zebrák” anyavállalatának, az Exornak adataira hivatkozva azt állítja, hogy a klub várhatóan190.7 millió eurós veszteséggel zárja a 2020–2021-es üzleti évet – összehasonlításként, ez több mint kétszerese az előző évi, 89.7 millió eurós veszteségnek.

Az olasz sportnapilap szerint a Juventusnak ez lehet egymás után az ötödik olyan éve, amelyben veszteséggel zár: 2015–2016-ban 4.1 millió eurós, 2016–2017-ben 42.6 millió eurós, 2017–2018-ban 71.4 millió eurós veszteséget könyvelhetett el.

Olaszországban a Juve egyike azon kevés klubnak, amely maga rendelkezik a jegyek értékesítésének jogával, egyben az ebből befolyt bevétellel, így jelenleg a veszteségei is nagyobbak – Itáliában továbbra is csak ötvenszázalékos kihasználtsággal üzemelhetnek a stadionok, s a szurkolók csak akkor léphetnek be, ha igazolni tudják, hogy védettek a koronavírussal szemben.


Legfrissebb hírek

„Rossz emberrel kezdett ki...” – Conte nem kímélte a lecserélt De Bruynét

Olasz labdarúgás
5 órája

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
16 órája

Serie A: Mel Gibson is megnézte a Roma győzelmét a Verona ellen

Olasz labdarúgás
22 órája

Serie A: gyors gólokkal kezdett a Sassuolo, győzött is

Olasz labdarúgás
Tegnap, 14:39

Az Inter kétgólos győzelmet aratott Szardínián

Olasz labdarúgás
2025.09.27. 22:39

Az Atalanta folytatta jó sorozatát Torinóban

Olasz labdarúgás
2025.09.27. 19:58

Ötös lista: íme, az elitligák eddigi meglepetéscsapatai!

Minden más foci
2025.09.26. 15:21

A Genoa és a Torino is továbbjutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2025.09.25. 22:56
Ezek is érdekelhetik