Serie A: Ibrahimovic nem játszik az idény első bajnokiján

Vágólapra másolva!
2021.08.11. 11:06
null
A Sampdoria ellen csak a lelátón kap majd helyet (Fotó: AFP)
Felépült ugyan térdsérüléséből, de elővigyázatosságból kihagyja a Serie A jövő héten rajtoló új bajnoki szezonjának elejét Zlatan Ibrahimovic, az AC Milan svéd futballistája – közölte a Magyar Távirati Iroda.

Az októberben 40 esztendős csatár átmenetinek mondott hiányáról a La Gazzetta dello Sport számolt be. A klubvezetésre hivatkozva a lap azt írta, hogy a milánóiaknál nem szeretnék, ha Ibrahimovic ismét kidőlne gyors visszatérésének erőltetése miatt.

A svéd támadó május közepén, a Juventus elleni rangadón szerzett sérülése miatt már a június-júliusi Európa-bajnokságot is kénytelen volt kihagyni, pedig az ötödik kontinensviadala lett volna. Az AC Milan világsztárja a nemzeti válogatottban eddig 118 mérkőzést játszott és 62 gólt szerzett, s ezzel ő a válogatott történelmének leggólerősebb játékosa.

A csatárt 11 alkalommal választották az év futballistájának Svédországban. A milánói csapathoz, amelyben 2010 és 2012 között már futballozott, 2020-ban tért újból vissza, és a legutóbbi szezonban 15 gólt szerzett az olasz bajnokságban.

Az AC Milan első meccsét az új idényben augusztus 23-án játssza a Sampdoria vendégeként.

(MTI)

 

 


 

Legfrissebb hírek

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
17 órája

A Milan egykapuzva ejtette ki a Leccét az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
2025.09.23. 22:55

Az AC Milan és az Inter megállapodást kötött az új stadionról

Olasz labdarúgás
2025.09.23. 16:56

Francesco Totti: Gian Piero Gasperini most bizonyíthat

Olasz labdarúgás
2025.09.21. 08:16

A Juventus Veronában bukta el hibátlan mérlegét

Olasz labdarúgás
2025.09.20. 19:57

Az Inter és a Milan megvette a San Sirót, felújítás 2031-ig

Olasz labdarúgás
2025.09.17. 11:58

Serie A: messze Maignan a legsérülékenyebb kapus

Olasz labdarúgás
2025.09.15. 11:48

Több mint fél évszázada fennálló rekordot döntött meg Modric a Bologna elleni meccsen

Olasz labdarúgás
2025.09.15. 09:42
Ezek is érdekelhetik