Roma: Mhitarjan és Mourinho megbeszélték – az örménnyel tovább

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.06.02. 18:13
null
Úgy tűnik, Henrih Mhitarjan és José Mourinho rendezni tudták viszonyukat (Fotó: AFP)
Az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 2020–2021-es idényében a 7. helyezést elérő Roma szerződést hosszabbított örmény játékosával, Henrih Mhitarjannal – közölte a klub hivatalos oldala.

 

Habár a sajtóhírek megkérdőjelezték Henrih Mhitarjan maradását a Románál, lévén a klub frissen szerződtettet menedzserével, José Mourinhóval a Manchester Unitednél már dolgoztak együtt, és a hírek szerint nem volt felhőtlen a viszonyuk, sőt az örmény játékos akkor az Arsenalhoz szerződött.

Ezt megcáfolva a Roma bejelentette: a 32 éves játékos egyéves szerződéshosszabbítást írt alá. Ebből arra lehet következtetni, hogy a portugál vezetőedző és játékosa megbeszélték a vélt és valós sérelmeket.

„A Rómában töltött két évem alatt beleszerettem városba és a klubba is, ami javarészt a szurkolóknak köszönhető – mondta Mhitarjan a klubnak adott interjújában.

Mhitarjan az Arsenaltól érkezett ingyen a Rómához, amelynek színeiben 73 tétmérkőzésen szerepelt, ezeken 24 gólt szerzett, és 19 gólpasszt osztott ki.

 

Legfrissebb hírek

Mourinho: Remélem, hogy csak véletlenszerű, ami velem történik a budapesti döntő óta

Európa-liga
2025.03.14. 07:53

„Fáradt vagyok ehhez, ember…” – Mourinho alvást színlelt a Rangerstől elszenvedett El-vereség után

Európa-liga
2025.03.07. 09:59

Mourinho: Nem voltak okosak, akik megtámadtak, mert nem ismerték a múltam

Minden más foci
2025.03.06. 17:48

Nincs vége az isztambuli szappanoperának, a Fenerbahce is feljelentette a Galatát

Minden más foci
2025.02.28. 17:21

José Mourinhót négy meccsre eltiltották a Galata–Fener után történtek miatt

Minden más foci
2025.02.27. 22:13

Didier Drogba védelmébe vette a rasszizmussal vádolt José Mourinhót

Minden más foci
2025.02.26. 16:51

Folytatódik a cirkusz: Mourinho a török játékvezetőket kritizálta, mire a Galata rasszizmussal vádolta meg a portugál trénert

Minden más foci
2025.02.25. 10:32

Kép: Mourinho Sallaiék meccse kapcsán a kézilabda-világbajnokságról írt

Minden más foci
2025.02.04. 11:42
Ezek is érdekelhetik