Inter: szétesik a bajnokcsapat? Conte és több játékos is távozhat

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2021.05.26. 09:44
null
A La Gazzetta dello Sport szerint Antonio Conte 48 órán belül távozik az Intertől (Fotó: AFP)
A La Gazzetta dello Sport exkluzív információja szerint Antonio Conte, olasz bajnok Inter labdarúgócsapatának vezetőedzője 48 órán belül távozik a klubtól, a szakember mellett több alapember, így Romelu Lukaku, Lautaro Martínez és Asraf Hakimi távozása is a levegőben lóg.

A La Gazzetta dello Sport beszámolója szerint az Inter kínai többségi tulajdonosa is szeretné, ha Olaszországban és a nemzetközi porondon továbbra is a legjobbak között lenne az együttes, ám a koronavírus-járvány okozta gazdasági hatások miatt drasztikus lépésre szánta el magát: fizetéscsökkentést tervez, továbbá a nyáron játékjogok értékesítéséből származó, 100 millió euró körüli bevétellel számol.

Az Inter vezetőedzői posztjára 2019-ben kinevezett Antonio Conte tetszését érthető módon nem nyerte el a fordulat, így 48 órán belül hivatalosan is bejelenthetik a távozását, amelynek már csak a részleteit kell tisztázniuk a feleknek. Az 51 éves szakember a nyáron további erősítéseket tervezett, hogy a csapat megállja a helyét a Bajnokok Ligájában is, ám erre a kínai tulajdonos döntése értelmében nem lenne lehetősége.

A legolvasottabb olasz sportnapilap négy lehetséges utódot nevez meg: állítólag a Massimiliano Allegri, Maurizio Sarri, Szinisa Mihajlovics, Simone Inzaghi négyes egyike válthatja Contét.

A bajnoki cím megszerzése után több játékost is mélyen érinthet Conte távozása, így a lap szerint nincs kizárva, hogy nyáron Romelu Lukaku, Lautaro Martínez és Asraf Hakimi is elhagyja a klubot. A belga csatárt több angol klub, közte a bajnok Manchester City csábítja, az argentin támadó Spanyolország felé veheti az irányt, míg a marokkói hátvéd iránt a Paris Saint-Germain érdeklődik.

„Conte–Inter: válás!” – ezzel a címlappal jelent meg szerdán a La Gazzetta dello Sport:


Legfrissebb hírek

Marco Rossi: A jó eredményekkel az elvárások is nőttek

Magyar válogatott
Tegnap, 10:14

„Bonyolult év lesz, de nem kell kétségbe esni” – Antonio Conte a Napoli 6–2-es veresége után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:26

A Napoli hat gólt kapott Eindhovenben, kiütéssel nyert az Internazionale is

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 23:11

Kórházba került a Bologna vezetőedzője, nem lesz ott a bukaresti El-meccsen

Olasz labdarúgás
2025.10.21. 17:16

Serie A: hiába vezetett korán a Cremonese, az Udinese pontot rabolt az otthonából

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 22:51

Meg vannak számlálva a Juve mesterének napjai – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 11:35

Rafael Leao duplájával a Milan élre ugrott a Fiorentina-meccs után

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 22:59

Fabregas csapata legyőzte a Juventust, már csak az Atalanta veretlen

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 20:39
Ezek is érdekelhetik