Serie A: az Inter bejelentette, térdműtét vár Arturo Vidalra

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.03.11. 16:23
null
Arturo Vidalra térdműtét vár (Fotó: AFP)
Pénteken megműtik Arturo Vidalt, az Internazionale chilei labdarúgóját.

 

A milánói együttes csütörtökön közölte, hogy a 33 éves játékos bal térdében jelentkező fájdalmak miatt vált szükségessé az orvosi beavatkozás.

Az olasz sajtó szerint Vidalra körülbelül 20-30 napig nem számíthat a Serie A-ban éllovas milánói klub. A középpályás így kihagyja a Torino elleni, idegenbeli és a Sassuolóval szembeni, hazai bajnoki mérkőzést, de a válogatott szünet után, április elején a Bologna ellen már visszatérhet.

Vidalt az idény előtt igazolta az Internazionale a Barcelonától. A chilei ebben az idényben 30 tétmérkőzésen lépett pályára, legutóbb hétfőn az Atalanta ellen kapott kezdőként 52 perc játéklehetőséget. Egy hónappal korábban már kisebb problémái voltak a térdével, és utána három bajnoki találkozón összesen csupán 33 percet töltött a pályán.

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: innen is visszajön, vagy most már le lehet írni a Real Madridot? 

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 19:29

A 2006-os BL-döntő megismétlődését jósolja az Opta szuperszámítógépe

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 12:37

Frattesi volt az Inter nyerőembere Münchenben, az olaszok várhatják előnyből a visszavágót

Bajnokok Ligája
2025.04.08. 22:55

„Nem csak a kőművesek és a melósok hoznak áldozatokat” – Bastoni a megnövekedett mérkőzésszámról

Olasz labdarúgás
2025.04.04. 11:40

Az Inter ismét nem tudta legyőzni a Milant, döntetlen született az Olasz Kupa-elődöntő odavágóján

Olasz labdarúgás
2025.04.02. 22:57

Videó: bődületes góllal nyert a Salzburg az ifi BL-ben; negyvenezren a Trabzonspor meccsén!

Minden más foci
2025.04.01. 20:15

Visszavonult az 54-szeres olasz válogatott szélső

Olasz labdarúgás
2025.03.19. 16:53

Gasperini bírózott, Inzaghi a kritikusoknak válaszolt a vasárnap esti rangadó után

Olasz labdarúgás
2025.03.17. 10:30
Ezek is érdekelhetik