Olaszország: Berlusconi szívproblémákkal kórházba került

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.01.14. 17:34
null
Silvio Berlusconi kórházba került (Fotó: AFP)
Silvio Berlusconi, a Milan korábbi és a Serie B-be frissen feljutott Monza jelenlegi tulajdonosa szívproblémákkal kórházba került. A 84 esztendős korábbi olasz miniszterelnököt jelenleg Monacóban ápolják – számolt be róla a Reuters.

 

Berlusconi állapotáról az olasz politikus magánorvosa, Alberto Zangrillo adott rövid tájékoztatást. A doktor úgy nyilatkozott, Berlusconi állapotát látva hétfőn döntöttek úgy, jobb, ha befekszik egy kórházba Az első tünetek szívritmuszavarról árulkodtak. A sportvezető állapotáról többet nem tudni, csupán azt, hogy „azonnali ellátást igénylő” szívproblémákkal kezelik.

A jelenlegi olasz beszámolókból az sem egyértelmű, milyen beavatkozásra volt szükség, a történtekről elsőként beszámoló ANSA hírügynökség arról sem tudott tájékoztatást adni, sikerült-e elhárítani az „egészségügyi vészhelyzetet”. Annyi biztos, továbbra is állandó megfigyelés alatt tartják Berlusconit.

A Reuters emlékeztet, a politikus-klubvezetőnek legutóbb 2016-ban volt szívműtétje, és korábban kezelték prosztatarákkal is, utóbbiból teljesen felépült.

A Monza tulajdonosa ősszel koronavírus-fertőzés miatt került kórházba, a vírussal szardíniai vakációja alatt fertőződött meg. Az akkori beszámolók szerint komolyabb tünetek nélkül vészelte át a betegséget, csupán életkori veszélyeztetettsége miatt tartották benn néhány napig. Azt sem tudni, hogy a korábbi fertőzésnek lehet-e köze a mostani állapotához.

A cikk szerint Berlusconit azért Monacóban kezelik, mert az elmúlt időszakhoz hasonlóan ezúttal is lánya dél-franciaországi házában töltötte idejét. A provence-i birtok néhány kilométernyire fekszik a városállamtól, Zangrillo pedig úgy ítélte meg, hogy egy hosszabb utazás, mellyel visszaszállították volna Olaszországba, felesleges kockázatokkal járt volna.

Berlusconi 2018 óta irányítja a Monzát, előtte a nyolcvanas évektől kezdődően klubelnökként és tulajdonosként játszott főszerepet a Milan vezetésében.

Legfrissebb hírek

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

A Transfermarkt szerint Bősze Levente a Comóhoz igazolt

Légiósok
2025.09.02. 00:36

A Juventus két góllal győzte le a Balogh Botond nélküli Parmát

Olasz labdarúgás
2025.08.24. 22:41

Máris itt az idény szenzációja, Bonazzoli csodagóljával nyert Milánóban a Cremonese!

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 23:00

A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 10:39

Megvan a rég keresett csatár: Leverkusenből igazolhat az AC Milan

Olasz labdarúgás
2025.08.21. 18:18

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.08.21. 12:05

Hiába van Aranylabdád, ha még nem játszottál a Milanban…

Képes Sport
2025.08.20. 11:07
Ezek is érdekelhetik