Serie A: vasárnap meccs, Pirlo végre megkapta a pro licencét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.15. 09:08
null
Pirlo minden papírt megszerzett ahhoz, hogy a szezonnyitón a Juve kispadjára ülhessen (Fotó: AFP)
Andrea Pirlo, a Juventus szakvezetője – néhány nappal az olasz bajnokság rajtja előtt – megkapta az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) edzői pro licencét.


Az augusztus 8-án kinevezett Pirlo mellett Vincenzo Italiano, az élvonalban újonc Spezia trénere is hétfőn vehette át a diplomáját, amely ahhoz szükséges, hogy a Serie A-ban vagy B-ben valaki vezetőedzőként tevékenykedhessen.

Pirlo és Italiano eddig különengedéllyel dolgozhatott, mivel tavaly szeptemberben elkezdték a tanfolyamot. A továbbképzés 240 órából állt, és a koronavírus-járvány ideje alatt az internet segítségével zajlott.

A tanfolyam lezárásaként minden hallgatónak vizsgadolgozatot kellett írnia, majd azt szóban megvédenie.

Többek között olyan korábbi ismert labdarúgók vizsgáztak a Covercianóban lévő edzőközpontban, mint Thiago Motta, Cristian Chivu és Luca Toni.

OLASZ SERIE A
1. FORDULÓ
Vasárnap,
20.45: Juventus–Sampdoria (Tv: Digi Sport1)

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: A jó eredményekkel az elvárások is nőttek

Magyar válogatott
18 órája

Kórházba került a Bologna vezetőedzője, nem lesz ott a bukaresti El-meccsen

Olasz labdarúgás
2025.10.21. 17:16

Serie A: hiába vezetett korán a Cremonese, az Udinese pontot rabolt az otthonából

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 22:51

Meg vannak számlálva a Juve mesterének napjai – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 11:35

Rafael Leao duplájával a Milan élre ugrott a Fiorentina-meccs után

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 22:59

Fabregas csapata legyőzte a Juventust, már csak az Atalanta veretlen

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 20:39

Bonny korai gólja döntött, az Inter mindhárom pontot elvitte a Stadio Olimpicóból

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 22:55

Az exnápolyi Simeone góljával fektette két vállra a címvédőt a Torino

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 20:00
Ezek is érdekelhetik