Serie A: Conte kitart hároméves terve mellett az Internél

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.04. 13:28
null
Antonio Conte kitart a terve mellett (Fotó: AFP)
Antonio Conte, az Internazionale labdarúgócsapatának vezetőedzője kitart a tavaly nyári kinevezésekor kialakított hároméves terve mellett.

 

Az olasz szakember két nappal azután nyilatkozott erről, hogy a bajnokság szombati idényzáróját követően kifakadt és nehezményezte, a klub vezetősége nem támogatta kellően őt és játékosait annak ellenére sem, hogy a megszerzett ezüstéremmel az elmúlt kilenc év legjobb eredményét érték el.

„Elhivatott vagyok, szeretném végigvinni a tavaly elkezdett hároméves tervet. Mint mindig, mindenhol, most is teljes erőmmel fogok harcolni azért, hogy sikeresek legyünk” – mondta Conte az ANSA olasz hírügynökségnek.

Az Inter számára még nem ért véget az idény, ugyanis szerdán az Európa-liga nyolcaddöntőjében szerepel a Getafe ellen Gelsenkirchenben.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
17 órája

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22
Ezek is érdekelhetik