Milan: Nem azért vagyok itt, hogy én legyek a kabalafigura – Ibra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.30. 12:12
null
Zlatan Ibrahimovic hamarosan új szerződést írhat alá a Milannal (Fotó: AFP)
Zlatan Ibrahimovic szombaton késő este visszatért Olaszországba, hogy a korábbi híreknek megfelelően új szerződést kössön az AC Milan labdarúgócsapatával.


Az október 3-án már 39. életévét betöltő svéd támadó pénteken közösségi oldalán tett félre nem érthető célzást arra vonatkozóan, hogy továbbra is a milánói gárda játékosa marad, miközben az olasz sajtó arról is beszámolt, hogy várhatóan egyéves szerződést köt majd, keresete pedig – bónuszok nélkül – nettó hétmillió euró (2.5 milliárd forint) lesz.

A Milan honlapján most közzétett videóban Ibrahimovic megérkezését követően még a Linate repülőtéren adott rövid interjút az egyesület sajtósainak. A támadó kiemelte: végül minden a helyére kerül, ő pedig visszatérhet oda, ahol otthon érzi magát.

„Mindig elmondtam, csak ismételni tudom magam, nem azért vagyok itt, hogy én legyek a kabalafigura. Azért vagyok itt, hogy szállítsam az eredményeket, valamint segítsem a stábot, a vezetőedzőt és a csapatot abban, hogy az AC Milan ismét oda tudjon kerülni, ahol hagyományainak megfelelően lennie kell” – nyilatkozta. Hozzátette: nagyszerű hónapokat tudhat maga mögött a csapatnál, amely viszont nem nyert semmit.

„Ezúttal lehetőségem lesz, hogy már a bajnoki szezon kezdetétől itt legyek. Ott kell folytatnunk, ahol abbahagytuk. Kemény és áldozatos munkát kell végeznünk, hogy elérjük a céljainkat” – hangsúlyozta.

Az AC Milan gyenge szezonkezdet után jó formába lendült, a Serie A zárása előtt egy fordulóval már bebiztosította hatodik helyét a tabellán, így részvételét a nemzetközi kupaporondon. A január elején megszerzett svéd támadó elsőre augusztus végéig kötött szerződést az AC Milannal, és az együttes utóbbi periódusában meghatározó szerepet játszott, 20 tétmérkőzésen 11-szer volt eredményes, az újrakezdést követően 10 bajnoki összecsapáson 7 gólt szerzett.

A 18-szoros olasz bajnok AC Milan legutóbb 2011-ben ünnepelhetett aranyérmet a Serie A-ban – Ibrahimoviccsal a keretben –, a hétszeres BEK/BL-győztes gárda a nemzetközi porondon 2007 óta nem nyert trófeát. Akkor a BL-serleg mellett begyűjtötte az európai Szuperkupát és a klubvilágbajnoki címet is.

A tervek szerint az olasz bajnoki szezon szeptember 19-én rajtol.

Legfrissebb hírek

Megvolt a szokásos drukkerroham, alig 50 percig tartott a Juventus ünnepi meccse

Olasz labdarúgás
2025.08.13. 21:40

A Como bejelentette az Európa-bajnok csatár érkezését

Olasz labdarúgás
2025.08.12. 20:09

Európa-bajnok támadóval erősített az Atlético Madrid – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 16:59

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00

A kieső csapatok játékosainak fizetése automatikusan negyedével csökken Olaszországban

Olasz labdarúgás
2025.08.06. 15:46

Szoboszlai: Ezeket a nagy elvárásokat nem szeretem

Angol labdarúgás
2025.07.26. 17:17

Anyám, én nem ilyen lovat akartam! – tényleg tévedésből igazolt a Milan?

Minden más foci
2025.07.26. 12:02

A Premier League-ből igazolt balhátvédet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.07.24. 12:10
Ezek is érdekelhetik