Lazio: David Silva nem jött, kőkemény választ adtak neki

Vágólapra másolva!
2020.08.18. 18:50
Mint arról beszámoltunk, a Manchester City labdarúgócsapatától távozó David Silva a Real Sociedad együttesénél folytatja pályafutását. A Lazio vezetőségének legnagyobb meglepetésére…

A beszámolók szerint ugyanis a spanyol középpályás már mindenben megegyezett a Lazióval, ám az utolsó utáni pillanatban befutott a Real Sociedad ajánlata, amire végül azonnal rábólintott Silva.

Mindezt tette úgy, hogy a Sky Sport Italia szerint még csak nem is értesítette döntéséről a Laziót, a csapat csak az internetről tudta meg, hogy David Silva a Sociedad játékosa lesz, mikor a spanyolok kiadták erről a hivatalos közleményt.

Az olaszok azt hitték, csak sokáig tart a búcsú Angliában David Silvának… (Fotó: AFP)
Az olaszok azt hitték, csak sokáig tart a búcsú Angliában David Silvának… (Fotó: AFP)

Nem csoda hát, hogy a rómaiak kicsit megharagudtak kiszemeltjükre. Az esetről végül a Lazio sportigazgatója, Igli Tare nyilatkozott, elég tömören.

„Tisztelem David Silvát, de csak játékosként, emberként nem…” – idézi Fabrizio Romano olasz újságíró a sportigazgatót.

Hogy miért a Real Sociedad mellett döntött a középpályás, azt nem tudni, az azonban biztos, hogy nem a pénz miatt billent a spanyolok felé a mérleg nyelve.

A Football Italia szerint ugyanis a Laziónál már rábólintottak arra is, hogy idényenként 4 millió eurót keressen a játékos, valamint egy magángépet, egy óriási házat, sőt még egy állandó sofőrt is kapjon, mikor aláír.

Legfrissebb hírek

Eltapsoltak pár milliárd eurót, jöhet az építkezés

Angol labdarúgás
5 órája

Real Madrid: világrekord költségvetés, világverő csapat?

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:01

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Két játékos Bergamóból, kettő Parmából, ez az interes sikerrecept?

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 12:47

Nyolcmilliárd euróval a világ tetején a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.07.19. 11:36

Matheus Saldanha: Mintha egy filmben szerepelnék!

Minden más foci
2025.07.15. 10:11

Elbúcsúzott egy lipcsei legenda, Hamburgban folytatja

Német labdarúgás
2025.07.13. 20:42
Ezek is érdekelhetik