Juventus: „Öregnek érzem magam” – Conte Pirlo kinevezéséről

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2020.08.10. 09:02
null
A régi szép idők: Andrea Pirlo játékosként, Antonio Conte edzőként küzdött a Juventus sikeréért (Fotó: AFP, archív)
A Juventus szombaton bejelentette, hogy Andrea Pirlo veszi át a csapat irányítását a távozó Maurizio Sarritól. A klub döntése az Inter vezetőedzőjét, Antonio Contét is meglepte, ugyanakkor érdeklődéssel várja, milyen lesz edzőként a korábbi kiváló középpályás.

 

„Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mire lesz képes Andrea. Amellett, hogy játékosként fantasztikus képességekkel rendelkezett, mindig is azt éreztem vele kapcsolatban, hogy kivételes ember, nagyon kedvelem őt. El kell azonban mondanom, hogy öregnek érzem magam, amikor azt látom, hogy olyan egykori játékosok válnak trénerré, akiket én edzettem” – mondta Antonio Conte a Sky Sport Italiának.

Pirlo 2011 és 2015 között szerepelt a Juventusnál játékosként – 2011 és 2014 között Conte volt a csapat edzője –, négy bajnoki címet, egy Olasz Kupát és két olasz Szuperkupát nyert. Vezetőedzőként nincs tapasztalata, másfél héttel ezelőtt nevezték ki a Juve második csapatának élére, majd tíz nappal később eggyel feljebb lépett a ranglétrán.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
12 órája

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22
Ezek is érdekelhetik