Juventus: Gyurcsóék edzője csatlakozik Pirlo stábjához

Vágólapra másolva!
2020.08.21. 21:15
null
Igor Tudor a Juventus szakmai stábjában folytatja a munkát (Fotó: AFP)
Távozik a Gyurcsó Ádámot is foglakoztató Hajduk Split labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról Igor Tudor, aki Andrea Pirlo hívására a Juventus szakmai stábjában folytatja a munkát – közölte hivatalos honlapján a horvát klub.

 

A 42 éves horvát tréner ismerős közegbe tér vissza, hiszen játékosként 1998 és 2007 között már állt a Juve alkalmazásában, s ebben az időszakban több mint 170 tétmérkőzésen lépett pályára az együttesben.

Tudor másodszor 2019 decemberében vette át a Hajduk irányítását – először 2013 és 2015 között dolgozott a spliti alakulat vezetőedzőjeként –, azóta 18 hivatalos meccsen ült a kispadon. Utoljára múlt vasárnap az Istra 1961 ellen 2–0-ra megnyert bajnokin, amelyen Gyurcsó Ádám is betalált.

A Corriere dello Sport úgy tudja, Pirlo korábbi válogatottbeli csapattársát, a jelenleg a másodosztályú Frosinonét irányító Alessandro Nestát is szeretné Torinóba édesgetni.

Legfrissebb hírek

Serie A: Mel Gibson is megnézte a Roma győzelmét a Verona ellen

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 16:56

A Genoa és a Torino is továbbjutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2025.09.25. 22:56

A Milan egykapuzva ejtette ki a Leccét az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
2025.09.23. 22:55

Az AC Milan és az Inter megállapodást kötött az új stadionról

Olasz labdarúgás
2025.09.23. 16:56

Elsírta magát a római derbi főhőse a győztes gól után

Olasz labdarúgás
2025.09.22. 10:11

„Megsebzett minket” – A Juve mestere a bírót kritizálta a Dortmund elleni 4–4 után

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 07:55

Nyolcgólos mérkőzéssel nyitotta BL-idényét a Juventus és a Dortmund

Bajnokok Ligája
2025.09.16. 22:49

Jó az öreg a háznál: a 40 éves Modric góljával nyert a Milan a Bologna ellen

Olasz labdarúgás
2025.09.14. 22:48
Ezek is érdekelhetik