AC Milan: Pioli szeretné megtartani Ibrahimovicot

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.07.26. 08:42
null
Stefano Pioli szívesen dolgozna tovább a svéd csatárral (Fotó: AFP)
Stefano Pioli, az AC Milan vezetőedzője az Atalanta elleni bajnokit követően beszélt Zlatan Ibrahimovic jövőjéről. A tréner szerint minden esély megvan arra, hogy a svéd Milánóban folytassa pályafutását, a tárgyalások eddig csupán azért lógtak a levegőben, mert az ő jövője sem volt biztos.

 

„Nyilvánvaló a szerepe abban, hogy az idény második felére fel tudott javulni a csapat. Remélem, hogy dolgozhatunk még együtt, de sok-sok mindent kell még előtte rendeznünk” – mondta az Atalanta elleni meccs után sejtelmesen Pioli arra a kérdésre felelve, van-e még jövője Zlatan Ibrahimovicnak Milánóban.

„Nem kétséges, hogy még mindig megfelelő állapotban van és képes lehet segíteni a csapatnak – de a megállapodás sok más szemponttól is függ. Úgy gondolom, még nem beszéltük át a dolgot. Semmi sem volt biztos, az én jövőm sem, s talán ez az oka annak, hogy a klub és Ibrahimovic képviselői sem ültek le tárgyalni”
– tette hozzá a szakvezető, aki szűk egy hete hosszabbította meg 2022 nyaráig a szerződését.

A jövőjével kapcsolatban a svéd veterán is megszólalt. A minap a Twitteren tett közzé egy videót, melyben kijelentette, esze ágában sincs visszavonulni, csupán a „bemelegítést” láthattuk tőle.

„Nem tudom, hol fogok játszani a jövőben, itt senki sem mond nekem semmit” – mondta Ibrahimovic néhány napja a Milanra utalva. Vélhetően erre és a szurkolói spekulációkra akart reagálni a szombati videóval.

„Szóval azt hiszitek, végeztem. Hogy a karrierem hamarosan véget ér. Nem ismertek engem. Egész életemben küzdenem kellett, senki sem hitt bennem, úgyhogy magamban kellett hinnem. Néhányan meg akartak törni, de csak erősebb lettem általuk. Mások ki akartak használni, de csak okosabb lettem miattuk. És most azt hiszitek, végeztem? Csak egy dolgot mondok nektek: nem vagyok olyan, mint ti, mert én nem ti vagyok. Én vagyok Zlatan Ibrahimovic, és még csak bemelegítek!”

A másodszor a Milan alkalmazásában álló Ibrahimovic a télen tért vissza Olaszországba a Los Angeles Galaxytól való távozása után, eddig 18 meccsen 8 góllal és 4 gólpasszal segítette a csapatot.

Legfrissebb hírek

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

A Transfermarkt szerint Bősze Levente a Comóhoz igazolt

Légiósok
2025.09.02. 00:36

A Juventus két góllal győzte le a Balogh Botond nélküli Parmát

Olasz labdarúgás
2025.08.24. 22:41

Máris itt az idény szenzációja, Bonazzoli csodagóljával nyert Milánóban a Cremonese!

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 23:00

A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 10:39

Megvan a rég keresett csatár: Leverkusenből igazolhat az AC Milan

Olasz labdarúgás
2025.08.21. 18:18

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.08.21. 12:05

Hiába van Aranylabdád, ha még nem játszottál a Milanban…

Képes Sport
2025.08.20. 11:07
Ezek is érdekelhetik