Milan: nagy a baj? Ibrahimovic súlyosan megsérülhetett

Vágólapra másolva!
2020.05.25. 15:43
null
Véget érhet Ibra karrierje? (Fotó: AFP)
Zlatan Ibrahimovic, az AC Milan labdarúgója megsérült a csapat hétfői edzésén – számolt be a Sky Sports Italia újságrója, Peppe Di Stefano. Habár a svéd támadó sérüléséről még semmi biztosat nem tudni, az olasz sajtó már azt pedzegeti, hogy egy súlyos sérülés Ibrahimovic karrierjének végét jelentheti.

Az AC Milan támadójának a hétfői edzés során az egymás elleni játék közben kellett abbahagynia a tréninget, miután egy lövést követően megsérült. A beszámolók szerint a vádlijában érzett fájdalmat a svéd csatár, amellyel már bajlódott az év elején. Habár lehet, hogy csak húzódásról van szó, többen úgy gondolják, az Achilles-ína sérülhetett meg Ibrahimovicnak, ami több hónapos kihagyást is eredményezhet.

Hivatalos megerősítés még nem érkezett Zlatan sérülésének tényéről, és ami a fontosabb, súlyosságáról, de a sajtó már kezdi pedzegetni, hogy egy súlyosabb sérülés Ibrahimovic karrierjének végét jelentheti.

Zlatan Ibrahimovicot kedden vetik alá részletes vizsgálatnak a csapat orvosai, amelyből kiderül a sérülés súlyossága.

A 38 éves csatárt a télen szerződtette a Milan, s azóta 10 tétmérkőzésen lépett pályára, amelyeken négy gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
Tegnap, 9:02

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22
Ezek is érdekelhetik