Juventus: a korábbi elnök a medencéző CR-t bírálta

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.03.27. 18:53
null
Nem mindenkinek nyerte el a tetszését Cristiano Ronaldo medencés fotója (Fotó: AFP)
Giovanni Cobolli Gigli, a Juventus korábbi elnöke élesen kritizálta Cristiano Ronaldót.

 

Néhány napja az internetet körbejárták azok a fotók, amelyek a portugál klasszist örökítették meg, miközben otthonában a medence mellett ütötte el az időt.Giovanni Cobolli Gigli korábbi Juventus-elnöknek viszont ez nem nyerte el a tetszését, aminek hangot is adott.

„A Juventusnál csak bonyolódtak a dolgok, amikor CR hazatért karanténba. Azt mondta, hogy az édesanyja miatt utazik vissza Portugáliába, de most úgy tűnik, hogy a medence mellől jönnek fotók. Azzal, hogy ő kivételezett volt, a dolgok szétestek és más csapattársai is haza akartak térni. Ennek nem így kellett volna történnie. Mindegyiküket karanténba kellett volna helyezni”– vélekedett a Radio Punte adásában a korábbi első ember.

A hatóságok közleménye szerint Olaszországban péntek estig összesen9 134 emberi életet követelt a koronavírus-járvány. A legfrissebb statisztikák szerint március 27-én csaknem ezren hunytak el, napi lebontásban ez eddig a legmagasabb szám.

Legfrissebb hírek

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
Tegnap, 10:06

Tóth Balázs: Volt tizenöt évvel ezelőtt egy gyerekkori álmom

Magyar válogatott
2025.09.10. 07:31

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 19:20

Jön Cristiano Ronaldo 11. meccse magyar csapat ellen – 9 győzelem és 8 gól a mérlege

Magyar válogatott
2025.09.09. 11:49

A szurkolók négyötöde portugál győzelmet vár a magyar válogatott ellen

Magyar válogatott - élő
2025.09.09. 11:47

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.08. 23:01

Szoboszlai: Nagyon várom a példaképem, Ronaldo elleni mérkőzést!

Magyar válogatott
2025.09.08. 13:09

Cristiano Ronaldo gólkirállyá válhat a magyarok ellen

Magyar válogatott
2025.09.07. 11:36
Ezek is érdekelhetik