Serie A: a koronavírus miatt zárt kapus meccseket rendeznének

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.02.24. 17:39
A koronavírus-járvány által érintett területeken zárt kapuk mögött rendezhetik az olasz labdarúgó-bajnokság mérkőzéseit.

Paolo Dal Pinto, a bajnokságot szervező Serie A elnöke hétfőn levelet írt az olasz kormánynak, miszerint a találkozók elhalasztása helyett azt javasolja, a fertőzéssel érintett területeken játszó együttesek nézők nélkül lépjenek pályára. Ennek oka elsősorban az, hogy a nyári Európa-bajnokság miatt a küzdelmeknek május 14-ig be kell fejeződniük.

A sportminiszter Vincenzo Spadafora ugyancsak ezzel a javaslattal élt az olasz miniszterelnök, Giuseppe Conte felé. Döntés később várható.

„Fennáll a lehetősége, hogy a következő hetekben a sportesemények zárt kapusak legyenek, ugyanis akkor az emberek könnyebben maradnak otthon” – fogalmazott Maurizio Casasco, az Olasz Sportgyógyászati Szövetség elnöke, aki kiemelte, nem csak a labdarúgásra vonatkozhat a megszorítás.

A Lombardia és Veneto tartományt sújtó koronavírus-járvány miatt vasárnap négy összecsapás – az Atalanta–Sassuolo, a Verona–Cagliari, a Torino–Parma és az Internazionale–Sampdoria – maradt el a Serie A-ban, míg a harmadosztály teljes hétközi fordulóját törölték.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az Inter normál körülmények között lejátszhatja-e csütörtökön a bolgár Ludogorec elleni Európa-liga-visszavágóját.

Most vasárnap a bajnoki cím szempontjából kulcsfontosságú Juventus–Internazionale rangadót rendeznének az olasz élvonalban.

A legfrissebb adatok szerint immár heten veszítették életüket a koronavírus okozta fertőzés nyomán, ebből hatan az északnyugat-olaszországi Lombardia tartományban. A fertőzöttek száma meghaladja a 200-at, ebből több mint 170 személyt Lombardiában, több mint 30-at Venetóban tartanak számon.

Legfrissebb hírek

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
10 órája

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
13 órája

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30
Ezek is érdekelhetik