Inter: megvették a Man. United rutinos szélsőjét – hivatalos

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.01.17. 20:33
null
Ashley Young a 15-ös mezben futballozik majd az Internél (Fotó: inter.it)
Hivatalossá vált, hogy Ashley Young nyolc és fél év után elhagyja a Manchester Unitedet, és az olasz bajnoki címért harcoló Internazionaléban folytatja pályafutását. A 34 éves, szélső védőként és támadóként is bevethető angol labdarúgó átigazolását mindkét érintett klub megerősítette a hivatalos honlapján.

 

Ashley Young az idény végéig szóló szerződést kötött az Interrel, de a megállapodás a felek kölcsönös elégedettsége esetén további egy évvel meghosszabbítható. Mivel a futballista manchesteri kontraktusa 2020 nyarán lejárt volna, a milánói klubnak a BBC információi szerint „csak” 1.5 millió eurót kellett fizetnie Young játékjogáért.

A 39-szeres angol válogatott játékos a 15-ös mezben futballozik majd az Interben.

Antonio Conte, az olasz alakulat vezetőedzője reményei szerint Young már vasárnap, a Lecce elleni idegenbeli bajnoki bemutatkozhat új csapatában.

Young nyolc és fél idény után távozott a Manchester Unitedtől, amelynél a jelenlegi idényben 18, összesen 261 tétmérkőzésen szerepelt. A „vörös ördögöknél” eltöltött ideje alatt angol bajnoki címet, FA-kupa-elsőséget, valamint Európa-liga-diadalt is ünnepelhetett a csapattal.

A védő már a harmadik játékos, aki rövid időn belül az MU-tól az Interbe szerződik: az idény előtt a belga csatár, Romelu Lukaku és a chilei támadó, Alexis Sánchez – utóbbi kölcsönben – került az olasz bajnokságban második helyen álló együtteshez.

Inter on Twitter

| ANNOUNCEMENT @youngy18 is a new Inter player! https://t.co/imZqpydwJ2 #WelcomeAshley #NotForEveryone



Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58

Arne Slot: Talán a játékosok túlzottan nyerni szeretnének

Angol labdarúgás
2025.10.19. 22:02

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Angol labdarúgás
2025.10.19. 21:00

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
2025.10.19. 10:08

Bonny korai gólja döntött, az Inter mindhárom pontot elvitte a Stadio Olimpicóból

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 22:55

Arne Slot: Nem vagyunk elég jók, cselekednünk kell!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 12:04

Gyász: elhunyt a bolgár szurkoló, Manchester United

Angol labdarúgás
2025.10.16. 19:32
Ezek is érdekelhetik