Inter: Christian Eriksen aláírt a klubhoz – hivatalos

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2020.01.28. 14:20
null
Christian Eriksen már a milánói Scalában van, és izgatottan várja az új kihívást (Fotó: Inter, Twitter)
Az Inter labdarúgócsapata a hivatalos oldalán számolt be róla, hogy Christian Eriksen 2024. június 30-ig szóló szerződést kötött a klubbal.

 

A Tottenhamtől érkező dán középpályásnak a nyáron járt volna le a szerződése a londoniaknál, ám már korábban kijelentette, hogy nem kíván hosszabbítani, így távozása már régóta a levegőben lógott. Bár az Inter nem hozta nyilvánosságra, hogy mennyit fizet a 27 éves futballistáért, korábbi olasz sajtóhírek szerint a Spurs 20 millió euró körüli összeget kap, és ebben már benne vannak a különböző bónuszok.

„Alig vártam, hogy csatlakozzak, csodálatos itt lenni. Hihetetlenül izgatott vagyok, és nagyon várom, hogy bemutatkozhassak a szurkolóknak, akik elképesztően meleg fogadtatásban részesítettek” – mondta az új szerzemény, aki a 24-es mezszámot kapta.

Eriksen – akinek éves jövedelme körülbelül nettó 8 millió euró lesz – 2013 nyarán lett a Tottenham játékosa. A londoniaknál eltöltött hat és fél éve alatt 305 tétmérkőzésen 69 gólt és 89 gólpasszt jegyzett. Legnagyobb sikere az előző idényben elért Bajnokok Ligája-döntő volt.


 

Legfrissebb hírek

Guardiola és új kisfőnöke elköltött 200 millió eurót a megújulás jegyében

Angol labdarúgás
9 órája

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
2025.08.01. 17:40

Mire lesz képes az új idényben a Szoboszlaiékat megverő Milan?

Olasz labdarúgás
2025.07.27. 13:40

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Eltapsoltak pár milliárd eurót, jöhet az építkezés

Angol labdarúgás
2025.07.26. 09:26

Calhanoglu kibékült Lautaro Martínezzel, marad az Interben

Olasz labdarúgás
2025.07.23. 15:01

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22
Ezek is érdekelhetik