Edzősors: Allegri nem sieti el visszatérését

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.12.06. 10:57
null
Allegri megfontoltan akar dönteni (Fotó: AFP)
Massimiliano Allegri, a Juventus labdarúgócsapatának volt vezetőedzője azt mondta, nem sieti el visszatérését, vár vele a szezon végéig. Az elmúlt hetekben a sajtó a Bayern Münchennel és az Arsenallal is összefüggésbe hozta az edzőt.

 

Az 52 éves olasz szakember az előző idény végén távozott a torinói klubtól, öt év és öt bajnoki cím után.

„Nem tudom, hogy lehet-e ezt szabadságnak hívni, vagy sem – nyilatkozott Allegri. – Ahogy véget ért a Juventusszal való munkakapcsolatom, eldöntöttem, hogy kiveszek egy évet.”

Az AC Milan korábbi trénere angol leckéket vesz Milánóban, és azt mondta, amikor visszatér, szeretne készen állni az új kihívásokra.

„A következő év fontos lesz. Fontos a döntés szempontjából, amit majd meghozok. Erre készen akarok állni” – tette hozzá.

„Egy év szünet és a Juventusnál eltöltött öt esztendő után nem úgy akarok visszatérni, hogy rosszul végzem a dolgomat” – hangsúlyozta Allegri.

 

Legfrissebb hírek

„Nem kell félnem az ellenféltől” – a 17 éves Lennart Karl történelmet írt a Bayernben

Bajnokok Ligája
2025.10.23. 09:40

A Bayern megint kitömött egy ellenfelet, és avatott egy ifjú BL-gólrekordert is

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 23:08

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:24

Diego Simeone: Az Arsenal a legjobb csapat, amellyel idén találkoztunk

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 07:15

Gyökeres duplázott, az Arsenal kiütötte hazai pályán az Atlético Madridot

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 22:52

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.21. 13:14

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 11:28

Mikel Arteta: Csodálom Diego Simeone kitartását

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 08:01
Ezek is érdekelhetik