Serie A: „A bírók mindig összesz*rják magukat a Juve ellen”

Vágólapra másolva!
2019.09.25. 10:49
null
Balotelli nem volt elégedett a játékvezetéssel (Fotó: AFP)
Mint arról korábban beszámoltunk, a Juventus 2–1 győzelmet aratott a Brescia otthonában. A hazaiak színeiben először léphetett pályára Mario Balotelli, aki a lefújás utáni pillanatokban feldúltan fejezte ki elégedetlenséget a játékvezetőkkel szemben.

A balhés olasz támadó végigjátszotta debütáló mérkőzését a Juventus ellen új csapatában, a Bresciában, ám a hazaiak hiába vezettek már a 4. percben, a torinói csapat megfordította a mérkőzést.

A lefújás utáni pillanatokban Mario Balotelli nem tudott nyugodt maradni, és a játékvezetőkről éppen egy kamera közvetlen közelében fejtette ki véleményét, a felvétel pedig elkezdett terjedni a közösségi médiában.

„A játékvezetők mindig összesz**ják magukat a Juventus ellen, ez hihetetlen” – mondta a Brescia támadója.

Edzője egyébként elégedett volt új játékosa mentalitásával, állítása szerint jót tett neki, hogy hazatért.

„Mario a megfelelő motivációval érkezett, keményen dolgozott. Remek játékos, biztos vagyok benne, hogy nagy segítség lesz nekünk ebben az idényben. Az, hogy hazatért és közel lehet a családjához, valamint a barátaihoz, hozzásegíti őt ahhoz, hogy az életére koncentráljon. Nyugodt és motivált” – mondta a Corriere dello Sportnak Eugenio Corini.

OLASZ SERIE A
5. FORDULÓ

Brescia–Juventus 1–2 (Al. Donnarumma 4., ill. Chancellor 40. – öngól, Pjanic 63.)

Legfrissebb hírek

Nagy Ádám gólpasszt adott; Tóth Balázs bravúrjai is kellettek csapata fordításához – videók

Légiósok
13 órája

De Bruyne és McTominay is beköszönt: a címvédő Napoli nyerte meg az Inter elleni Serie A-rangadót

Olasz labdarúgás
15 órája

A Juventus legyőzése után a Parmával csak ikszelt idegenben a Como

Olasz labdarúgás
17 órája

A hajrában mentett pontot a Milan a nyeretlen újonccsapat ellen

Olasz labdarúgás
2025.10.24. 22:54

Serie A: fiatal argentin sztárt csábítana el a tartományi riválistól az Inter – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.10.24. 14:32

Marco Rossi: A jó eredményekkel az elvárások is nőttek

Magyar válogatott
2025.10.22. 10:14

Kórházba került a Bologna vezetőedzője, nem lesz ott a bukaresti El-meccsen

Olasz labdarúgás
2025.10.21. 17:16

Serie A: hiába vezetett korán a Cremonese, az Udinese pontot rabolt az otthonából

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 22:51
Ezek is érdekelhetik