Juve: Messi miatt jobb játékos lettem! – C. Ronaldo

Vágólapra másolva!
2019.08.25. 18:44
null
Cristiano Ronaldo szívesen vacsorázna együtt egyszer Messivel (Fotó: AFP)
Portugáliában a TVI-nek adott interjút Cristiano Ronaldo, a Juventus klasszisa, aki többek közt Lionel Messiről és a rivalizálásukról is beszélt.

 

„Tisztelem Lionel Messit, a karrierjét, és mindazt, amit elért. Korábban elmondta, sajnálja, hogy elhagytam Spanyolországot, mert élvezte a rivalizálásunkat. Így vagyok ezzel én is. Biztos vagyok benne, hogy Messi miatt jobb játékos lettem, és ez fordítva is igaz. Amikor én nyertem a trófeákat, az neki fájt, amikor ő emelte a magasba a kupákat, az pedig nekem” – mondta Cristiano Ronaldo.

„Nagyszerű a munkakapcsolatunk, elvégre az elmúlt tizenöt évben ugyanazokat a pillanatokat éltük át. Eddig még sosem ültünk le együtt vacsorázni, de a jövőben erre is sor kerülhet. Semmi problémám nem lenne ezzel” – tette hozzá Ronaldo.

Legfrissebb hírek

La Liga: Real Madrid–FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
12 perce

Lamine Yamal a Real Madridról: Csalnak és panaszkodnak

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:08

Hansi Flick nem ülhet a kispadon a vasárnapi el Clásicón

Spanyol labdarúgás
2025.10.24. 19:19

Kérdéses Raphinha szereplése a vasárnapi el Clásicón – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.10.24. 16:28

Férfi kosár Euroliga: tizenöttel kikapott litván ellenfelétől a Barcelona

Kosárlabda
2025.10.23. 23:29

Lionel Messi hosszabbított Miamiban – hivatalos

Minden más foci
2025.10.23. 18:10

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
2025.10.23. 16:51

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:24
Ezek is érdekelhetik