Olaszország: a negyedosztályba sorolták a Palermót – hivatalos

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2019.07.13. 13:12
null
Alekszandar Trajkovszkiék kettővel alacsonyabb szintről folytathatják a küzdelmeket (Fotó: AFP)
Az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) hivatalosan is bejelentette, hogy a negyedosztályba (Serie D) sorolja vissza a legutóbb a másodosztályban (Serie B) szereplő Palermót.

 

Mint ismert, körülbelül három héttel ezelőtt derült ki, hogy a klub nem küldte el időben a másodosztály küzdelmeire történő regisztrációhoz szükséges dokumentumokat, s annak ellenére, hogy a klubnál állították, rendben van a nevezés, a szövetség most a negyedosztályba küldte vissza az alakulatot. A hivatalos indoklás szerint adminisztratív kötelességek teljesítésének elmaradása miatt sorolják vissza a szicíliai csapatot – olvasható a Football Italián.

A Palermónál nem ez az első gikszer, ami az elmúlt hónapokat illeti: az FIGC májusban pénzügyi szabálytalanságok miatt a harmadosztályba sorolta visszaa gárdát, néhány héttel később viszont a szövetség fellebbviteli bizottsága mérsékelte a büntetést (csak 20 pontot vont le a csapattól, amely így a 11. helyen zárta a bajnokságot), s a Palermo maradhatott a Serie B-ben.

Jó kérdés, mi lesz így a játékosokkal, hiszen a negyedosztály már amatőr liga Olaszországban – a Serie A, B és C számít profinak.

A klub kötelékébe tartozik Balogh Norbert, aki a mögöttünk hagyott idényt kölcsönben a ciprusi APOEL-nél töltötte.

Legfrissebb hírek

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

A Transfermarkt szerint Bősze Levente a Comóhoz igazolt

Légiósok
2025.09.02. 00:36

A Juventus két góllal győzte le a Balogh Botond nélküli Parmát

Olasz labdarúgás
2025.08.24. 22:41

A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 10:39

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.08.21. 12:05

Weisz Árpád a legsikeresebb edzők között a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.08.19. 13:34

A Parma Balogh Botond nélkül jutott tovább az Olasz Kupában; könnyedén ment tovább a Milan

Olasz labdarúgás
2025.08.17. 23:10

OLASZ SERIE A 2025–2026, MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Olasz labdarúgás
2025.08.14. 13:23
Ezek is érdekelhetik