Serie A: Conte visszatér, ő lesz a Roma edzője – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.25. 17:37
null
Antonio Conte lesz a Roma vezetőedzője? (Fotó: AFP)
Brit sajtóértesülések szerint a korábban a Juventust és Chelsea-t is irányító Antonio Conte lesz a Serie A-ban szereplő Roma labdarúgócsapatának vezetőedzője.

 

Az Evening Standard úgy tudja, hogy James Pallotta, a „farkasok” elnöke az elmúlt napokban háromszor is találkozott az olasz tréner menedzserével, a felek megegyeztek, s a hivatalos bejelentés néhány napon belül meg is történik.

A 49 éves Conte római kinevezése nem lenne meglepő, az elmúlt hetekben ugyanis több olasz sportnapilap is arról írt, hogy Pallottának két jelöltje van a csapat kispadjára: Maurizio Sarri és Antonio Conte.

Az Evening Standard úgy tudja, az AS Roma első embere azt tervezi, hogy a jelenleg a Torinónál sportigazgatói szerepkörben tevékenykedő Gianluca Petrachit a fővárosba csábítja, utóbbi ugyanis nagyon jó barátja Conténak – ők ketten 1985 és 1988 között csapattársak voltak a Leccénél –, így a páros együtt dolgozhatna a klubnál.

Legfrissebb hírek

Meg vannak számlálva a Juve mesterének napjai – sajtóhír

Olasz labdarúgás
6 órája

Rafael Leao duplájával a Milan élre ugrott a Fiorentina-meccs után

Olasz labdarúgás
18 órája

Fabregas csapata legyőzte a Juventust, már csak az Atalanta veretlen

Olasz labdarúgás
21 órája

Bonny korai gólja döntött, az Inter mindhárom pontot elvitte a Stadio Olimpicóból

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 22:55

Az exnápolyi Simeone góljával fektette két vállra a címvédőt a Torino

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 20:00

Szabics Imre Kairóban folytatja?

Minden más foci
2025.10.13. 20:27

„Teljesen abszurd” – Adrien Rabiot a Milan Ausztráliába költöztetett bajnokijáról

Olasz labdarúgás
2025.10.08. 09:00

Bősze Levente: Van esélyem bemutatkozni a Serie A-ban

Légiósok
2025.10.07. 07:31
Ezek is érdekelhetik