Napoli: apja szerint két hét pihenő vár Ospinára

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.03.19. 10:30
Mintegy két hetet kell kihagynia apja szerint David Ospinának, a Napoli kapusának, aki vasárnap, az Udinese elleni olasz bajnoki labdarúgó-mérkőzésen fejjel ütközött, majd később összeesett a pályán.

A harmincéves kolumbiai játékos a találkozó 10. percében ápolásra szorult, miután egy kivetődésnél eltalálta a fejét Ignacio Pussetto lába. Később bekötözve visszatért a pályára, de a 41. percben összeesett, és a felvételek alapján úgy tűnt, hogy elvesztette az eszméletét.

A Napolinál állítólag vizsgálat indult annak tisztázására, hogy az orvosok miért engedték tovább játszani Ospinát az első kezelés után, illetve miért küldték a kapust a közeli San Paolo kórházba, amelyben nem állt rendelkezésre megfelelő háttér a szükséges neurológiai vizsgálatok elvégzésére.

A klub közlése szerint a játékos hirtelen vérnyomássüllyedéstől vesztette el az eszméletét.

A mérkőzést a délolasz csapat nyerte meg 4–2-re.

Legfrissebb hírek

Megvolt a szokásos drukkerroham, alig 50 percig tartott a Juventus ünnepi meccse

Olasz labdarúgás
2025.08.13. 21:40

A Como bejelentette az Európa-bajnok csatár érkezését

Olasz labdarúgás
2025.08.12. 20:09

Európa-bajnok támadóval erősített az Atlético Madrid – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 16:59

De Bruyne-show a Napolinál, győzött a Girona ellen a Serie A címvédője

Olasz labdarúgás
2025.08.09. 21:08

A kieső csapatok játékosainak fizetése automatikusan negyedével csökken Olaszországban

Olasz labdarúgás
2025.08.06. 15:46

Serie A: a közönség is hallja majd a videóbírós ítéleteket

Olasz labdarúgás
2025.08.05. 21:34

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
2025.08.02. 09:19

Osimhen rekordösszegért igazolt a török bajnok Galatasarayhoz

Minden más foci
2025.08.01. 10:43
Ezek is érdekelhetik