A Juventus magyar gólkirálya, akinek Európa a lába előtt hevert

Ha a kisfiú nem kezdi el kérdezgetni néhány éve apját, talán sohasem derül fény a magyar futball elfeledett játékoscsillagának kacskaringós élettörténetére. Családi körben nézte Soma a Juventus egyik mérkőzését, amikor édesapja mellékesen elejtette neki, a család egyik felmenője a világhírű csapatban játszott. A hihetetlennek tetsző hír felvillanyozta a kilencéves gyereket, képzeletét nem hagyta nyugodni a meseszerű ős figurája, türelmetlenül faggatta róla apját, aki ekkor döbbent rá, valójában szinte semmit sem tud a rejtélyes labdarúgóról. Elhatározta, hogy kinyomozza, ki volt a fennállása második bajnoki címét szerző Juventus ünnepelt csatára, az 1925–1926-os olasz bajnokság gólkirálya (26 mérkőzés/35 gól), a húszas évek végének Magyarországán is rendkívül megbecsült, 33-szoros válogatott Hirzer Ferenc.

Az 1902-ben született futballista nem egyenes ági rokona volt a nyomozásba kezdő apának, Gellén Csabának, nevét mégis jól ismerte a házi legendáriumból. Már gyermekkorában hallott családi összejöveteleken édesanyja keresztapjáról, nagyanyja testvérének férjéről, az Olaszországban maradt különös hozzátartozóról, a Trentóban 1957-ben elhunyt hírességről. A kétgyermekes családapát olyannyira érdekelni kezdte a minden bizonnyal utód nélkül elhunyt sportember személye, hogy 2015-ben édesanyjával, 2017-ben édesanyjával és gyermekével felkerekedett, hogy pályafutása ismert olaszországi állomásait végigjárva összegyűjtsön minden adatot, cikket, fényképet, dokumentumot, amit egykori klubjai őriznek róla. Eljutott a családi delegáció Trentóba, Torinóba, Salernóba, Anconába, Battipagliába, Perugiába, Leccébe, Beneventóba, Palmiba, és bár a helyszínlista a Hirzer-sztorit ismerve nem teljes, a vállalás így is lenyűgöző. A játékos és futballtréner útját lépésről lépésre végigjárni még időmilliomos világutazóknak is erős kihívás lenne, ha csak az 1935-től huszonkét éven át tartó edzői időszakának munkahelyeit nézzük, akkor is tizenhárom csapathoz kellene bekopogtatni: a Mantova, Salernitana, Anconitana-Bianchi, Liguria, Vigevano, Battipagliese, Perugia, Lecce, Sestrese, Benevento, Palmese, Aosta és Trento egyesületéhez. Bár a kései oldalági utód által összeszedett, több dossziét megtöltő anyag ezen a téren is rendkívül értékes, a magyar sajtóban Híresként vagy Híres-Hirzerként is szereplő sportember tevékenysége mélyebb nyomot hagyott játékosként, és életének is eseménydúsabb szakasza kötődik fényes játékos-pályafutásához.

SZÉDÍTŐ BOLYONGÁS A PROFI VILÁGBAN

Mielőtt elmerülünk az elképesztő olaszországi és hazai hírnevét megalapozó torinói csúcsévek (1925–1927) részleteiben, érdemes kitérni arra, miként jutott ki a Törekvésben kibontakozó csatár a Juventushoz. Az alább közölt rendhagyó sajtószemle érzékelteti a Magyarországon végnapjait élő – 1926-ban fel is oldott – kötelező amatörizmus álságos világát, a korabeli futballt egyre szemérmetlenebbül mozgató pénzközpontú gondolkodást és a korona-, márka- vagy éppen lírakötegek után loholó futballisták sorsának kiszámíthatatlanságát.

1923. július 15. „Mialatt a Labdarúgó Szövetségben elvi jelentőségű megállapításokat és formás erkölcsi tanításokat fűznek az amatörizmus pusztulásához, azalatt a magyar válogatott csapat nyakra-főre veszti el a legjobb játékosait. A hosszú sort Platkó távozása nyitotta meg, majd Molnár György következett, azután Orth György pártolt el a magyar futballtól, s a szomorú névsort – egyelőre – Hirzer Ferenc elvesztése rekeszti be. Megbízható helyről kapott értesülésünk szerint a Törekvés válogatott balösszekötője Troppauba utazik, ahol jól fizetett alkalmazása és az ottani sportklub várja.”

1923. augusztus 2. „Régóta híre jár, hogy a Törekvés kiváló válogatott balösszekötője, Hirzer vándorbotot vesz kezébe és a nagyágyuk után ő is elhagyja az országot. A jeles csatár a napokban a francia megszállás alatt lévő Dortmundból kapott meghívást az egyik ottani egyesülettől. A fiatal, nagy képességű játékosnak havi 300 francia frankkal ajánlanak állást. A kedvező ajánlatot, mint velük közlik, Hirzer nem fogja visszautasítani és még a szezonnyitás előtt búcsút vesz Magyarországtól.”

1923. augusztus 18. „Hirzer és Hajós legközelebb a brünni Makkabeához szegődnek. Említésre érdemes ebben az ügyben csupán az, hogy a brünni Makkabeában kizárólag zsidó vallású játékosok szerepelnek, Hirzer és Hajós pedig római katolikusok. Úgy látszik, vannak helyek, ahol a vallási különbségeket át lehet hidalni.”

1923. augusztus 29. „Az MLSZ nem adott játékengedélyt Hirzer, Hajós és Weisz részére. A Brünnbe távozott három Törekvés-játékos a szövetségnek tudta és beleegyezése nélkül hagyta el a Törekvést és lépett a brünni Makkabea kötelékébe, hol már hét magyar labdarúgó ütötte fel tanyáját.”

1923. szeptember 21. „A cseh szövetség nem adott Hirzernek és Hajósnak játékengedélyt. A cseh futballszövetség tegnap átiratban értesítette a Labdarúgó Szövetséget, hogy kérésének megfelelve, megtagadta a brünni Makkabeának, a Törekvés Egyesület játékosai részére kért játékengedélyt.”

1923. november 15. „Az MLSZ át is írt a játékosok miatt a cseh szövetséghez, követelve az átigazolási kartel betartását, de a morva textilgyárosok keze, úgy látszik, messzebb ért, mert Hirzer, Weisz és Hajós, az MLSZ tiltakozása ellenére is Brünnben maradhatott.”

1924. június 24. „Összeomlás előtt a brünni Makkabea. A brünni Makkabea ugyanis a Prágában székelő cseh-zsidó futballszövetség alá tartozik, s ez a nemzetiségű futballbanda ráírt a Makkabeára, hogy kénytelen lesz az egyesület szereplését megszüntetni, mert egy-két nem zsidó játékost is szerepeltet. Mint értesülünk, a csapat keresztény vallású, bérelt játékosai erre késznek nyilatkoztak állítólag áttérni a zsidó hitre, mert cuius regio, illius religio, vagyis aki fizet, annak hitét vallom. Ha a brünni Makkabeát a prágai zsidó szövetség feloszlatja, vajjon miből fognak élni Zsigmond, Obitz, Hirzer, Emmarling, Siklóssy, Hungler és Opata nevezetű urak? Az Isten szerelmére, nem szabad feloszlatni egy olyan egyesületet, amely a zsidóság fizikai felsőbbrendűségét nem zsidó lábakkal és izomrostokkal szolgálja.”

1924. augusztus 27. „Nem adott játékengedélyt a DFB a Hamburgban letelepedni szándékozó Hirzernek és Obitznak, aki így kénytelen visszatérni Brünnbe.”

1924. szeptember 23. „A német szövetség megadta a két magyar játékosnak a játékengedélyt és Hirzer már részt is vett az Union-Altona–Rothenburgs-Ort mérkőzésen, az egész sportsajtó legnagyobb elismerését érdemelte ki kitűnő játékával.”

1924. október 14. „Obitz és Hirzer tudvalevően a Hamburger Sportvereinhez pártoltak át. Játszani azonban aligha fognak, mert a német futballszövetség felfüggesztette a játékjogukat professzionalizmus gyanúja miatt.”

1924. november 16. „Hirzer levelet írt a Sporthírlapnak: »Játékom által az egész közönség szimpátiáját élvezem s nem törődöm azzal, hogy egyes klubok a legcsúnyább eszközökhöz folyamodnak, hogy megfosszák tőlem csapatomat. Újabban kétségbe vonják játékjogosultságomat, annak ellenére, hogy a német szövetség ügyemnek kétszeri átvizsgálása után a játékengedélyt részemre megadta. Ismétlem, egy pillanatra sem jutott eszembe, hogy eltávozzam Hamburgból s akik ezt híresztelik, azokat mellékgondolatok vezetik, vagy valami előnyhöz szeretnének ezáltal jutni.«”

1925. február 5. „Szabó Péter és Hirzer a brünni Blue Starhoz szerződött és ez a tény a legjobb cáfolata az erősen szervezkedő csapat feloszlásáról elterjedt híreknek.”

1925. március 25. „Hirzer, aki a legutóbbi időkben Németországban szerepelt, komoly hírek szerint a prágai Deutscher Fussball Clubhoz szerződött.”

VITRIOLLAL TÁMADT AZ ELHAGYOTT FÉRJ

A végeláthatatlan európai bolyongás aztán Torinóban ért véget, a csatár 1925 nyarán a Károly Jenő által edzett Juventusnál kötött ki. Addig azonban történt még egy s más, a magyar válogatott például – Hirzerrel a csapatban – csúnyán leszerepelt az 1924-es párizsi olimpián, az egyiptomi csapás (0:3) évtizedekre fájó sebe maradt a magyar futballnak. Ekkortájt jelent meg az első sajtóhír Hirzer kényszerű névváltoztatásáról, amelyről ő maga 1929-ben így nyilatkozott: „Meg sem kérdeznek és elkeresztelnek Híresnek. Itthon még tudják talán, hogy Híres az a Hirzer, de mi lesz külföldön? Tíz éve Hirzernek ismernek és ha majd Hírest olvasnak, azt hiszik, hogy az nem én vagyok. Nem bánom, hogy megmagyarosították a nevemet, de ugyanakkor fel kellene világosítani a külföldieket, hogy kik ezek a megmagyarosított nevű játékosok.”

Hirzer néven egyébként nem csupán Ferenc futott a magyar futballban, testvére, Károly is – a Cipészek SC labdarúgójának tragikus játékbalesetéről a cikk melletti keretes írásban olvashatnak. Az 1925. július 4-i szerencsétlen haláleset után alig egy héttel újabb szörnyű csapás érte a rokonságot. „Vitriollal megskalpolta feleségét egy hipnózis-rajongó – a halálra rúgott Hirzer családjának különös rémdrámája Fuhrmann Richárd bőröndössel” – olvassuk a Pesti Hírlap 1925. július 14-i számában. Az egész oldalas riportban érzékletesen taglalt, horrorfilmbe illő támadás részleteit itt terjedelmi okok miatt sem bontjuk ki, megelégedünk a Friss Újság rövid összefoglalójával: „Ma délelőtt Fuhrmann Richárd bőrdíszműves felkereste tőle különváltan élő feleségét, a halálra rúgott Hirzer futballista testvérét, és arra kérte őt, hogy térjen hozzá vissza. Az asszony nem volt hajlandó férjéhez visszatérni, mire ez előkapott egy vitriolos üveget és azt a feleségéhez vágta. Az asszony súlyos sérüléseket szenvedett, de megsérült a férj is. Fuhrmannét hozzátartozói bevitték a Kun utcai kórházba, Fuhrmann maga is elment az egyik kórházba, ahol sérüléseit bekötözhette, azután bejött a főkapitányságra, és itt a központi ügyeleten önként jelentkezett, ahol őrizetbe vették.”

Mialatt Fuhrmann bőröndös a pesti hatóságok vendégszeretetét élvezte, Hirzer Ferenc új, torinói csapatával ismerkedett. A korabeli sajtóból kitűnik, az olasz klub már egy évvel korábban, Németországban „körbeszaglászta” a tehetséges magyar fiatalembert, és minden követ megmozgatott, hogy megnyerje magának a Kertész Gyula tréner kezei alatt futballozó hamburgi légióst.

„Az olaszok a náluk szokásos diplomáciai ügyességgel, semmi áldozatot sem kímélve készítették elő a talajt, hogy alkalmas pillanatban akcióba lépjenek, jóllehet Károly Jenő, a Juventus trénere az egész tervet ellenezte, mert neki szigorú elve, hogy nemcsak Magyarországból, de magyar trénertől sem vesz el játékost. Az olaszok azonban, akik Machiavellitől tanulták a taktikát, úgy gondolták, hogy amit nem csinálhatnak meg Károllyal, azt megcsinálják majd – Károly nélkül. Az atmoszféra kedvezett nekik. Hirzer nem érezte jól magát az Unionnál. A játékosok féltékenyek voltak rá és előfordult az is, hogy a játék hevében az egyik játékos, ismerve Hirzernek a Makkabinál való korábbi szereplését, holmi rendezetlen felekezeti viszonyokat tulajdonított neki. Hiábavaló volt a vezetőség figyelme, előzékenysége, a közönség szimpátiája, még a Hirzer névvel és fényképpel nyomatott cigaretták sem tudták őt kárpótolni a játékosok viselkedéséért. Hirzer tehát a Juventus egyik üzenethozójának kimondta a boldogító igent.”

LÍRAZÁPORBÓL PENGŐZUHATAGBA

A boldogító igent követően pedig valóságos mézeshetek következtek. Szeptember közepén már így írt róla a hazai sportsajtónak jelentő Eichbaum Béla: „A legragyogóbb név most Hirzer neve, aki csodálatos játékával megérdemelt sikert arat hétről hétre. Az egykori magyar válogatott olyan formában van, hogy laikust és szakértőt egyformán csodálatba ejt. Magam is végignéztem vasárnap a Juventusnak az Internazionale elleni mérkőzését s bár sok nagy klasszis futballista játékát néztem, amit azonban Hirzer csinál a labdával, azt még senkitől sem láttam. Az már szinte boszorkányság, vagy bűvészet! Nem csoda, hogy a közönség extázisban figyelte, amint a teljes Internazionale védelem csak rajta lógott s mégis úgy hagyta faképnél az ördöngös balösszekötő a legnehezebb helyzetekben is az egész védelmet, ahogy akarta. Gyors, mint a villám. Remekül lő, fejel, passzol, szóval olyan tökéletes játékos, amilyent Orthon kívül még egyet sem láttam. Fizikuma megerősödött s Károly szakavatott keze alatt elérte formája tetőpontját s így a csupa klasszikus játékosból, válogatottakból regrutálódott Juventusból is kiemelkedik.”

Az idény végén drámai körülmények között, kétszeres újrajátszás után, 2:2-es, majd 0:0-s döntetlent követően a Juventus 2:1-re legyőzte döntőbeli vetélytársát, a Bolognát – az izgalmakat nem bírta Károly Jenő, a negyvenéves edzőt elvitte a szíve, az aranyat már Viola József játékos-edző vezetésével nyerte meg a csapat. „Az Olaszországban szerepelt magyar labdarúgók között Hirzer Ferenc tett szert a legnagyobb népszerűségre” – szögezte le a magyar sajtó, és akkoriban már olyan idők jártak, hogy a dicsőséget lírakötegekben mérték. A FIAT műveknél „nagyszerű állásban” lévő futballista játékáért egyes források szerint havi 2500, más források szerint havi 3000 lírát kapott, ám a prémiumokkal együtt felkúszhatott az összeg 5000 líráig is. Az 1926–1927-es idényben a légiósok szerepeltetésére vonatkozó korlátozás és elhúzódó májproblémája miatt kevesebbet játszott, ám búcsúzásképpen rúgott 1927 júliusában három gólt a Milan elleni, 8:2-re megnyert rangadón (torinói időszakát keretbe zárta, két évvel korábban a Parma ellen – 6:1 – is mesterhármassal kezdett). A két torinói idényben összesen öt mesterhármast lőtt, 1926. június 20-án pedig olyasmit vitt véghez, amit más valószínűleg azóta sem: a Mantova elleni, 8:1-re megnyert bajnoki mérkőzésen a 33. perc és a 39. perc között, vagyis nem több mint hat(!) perc leforgása alatt mesterötöst szerzett.

A Gazellának nevezett támadó olaszországi sikereinek Magyarországon is őrült visszhangja volt: a Ferencvárossal érte versenyt futó Hungária korábban sohasem látott összegért, 8000 pengőért csábította magához (hároméves „hűségnyilatkozat” fejében), további heti 60 pengőt kínált neki fixen, valamint győzelem esetén plusz 40, döntetlennél plusz 15 pengőt, az utazások során pedig napi 5 pengőt úti költségre. Végleg beköszöntött a profizmus kora, a hivatásos futballista pedig nem is maradt adós pénzelőjének: az 1928–1929-es idényben aranyéremhez segítette a Hungáriát.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. március 16-i lapszámában jelent meg.)