Milan: Ők lehetnek az új Kaká és Sevcsenko! – Galliani

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.13. 17:07
Adriano Galliani, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Milan korábbi vezérigazgatója szerint a piros-feketék jó úton járnak, és úgy véli, a télen igazolt Krzysztof Piatek, Lucas Paquetá páros lehet az új Andrij Sevcsenko és Kaká.

A lengyel támadó eddig négy meccsen négy gólnál jár új csapatában, a brazil középpályás pedig egy találatnál és két gólpassznál.

„Kedvelem ezt a Milant, sokat erősödött januárban Lucas Paquetával és Piatekkel. Ez a csapat a végsőkig küzdhet a Bajnokok Ligája-indulást érő helyekért” – mondta az újságíróknak.

„Piatek engem Sevára emlékeztet, ez volt az első gondolatom, amikor megláttam őt. Az álmom az, hogy Piatek és Paquetá lesz az új Seva és Kaká” – tette hozzá Galliani.

Sevcsenko 2004-ben, Kaká 2007-ben lett aranylabdás a milánóiak színeiben, és mindketten nyertek egy Bajnokok Ligáját az együttessel.

Legfrissebb hírek

Nagy Ádám gólpasszt adott; Tóth Balázs bravúrjai is kellettek csapata fordításához – videók

Légiósok
4 órája

De Bruyne és McTominay is beköszönt: a címvédő Napoli nyerte meg az Inter elleni Serie A-rangadót

Olasz labdarúgás
5 órája

A Juventus legyőzése után a Parmával csak ikszelt idegenben a Como

Olasz labdarúgás
8 órája

A hajrában mentett pontot a Milan a nyeretlen újonccsapat ellen

Olasz labdarúgás
2025.10.24. 22:54

Serie A: fiatal argentin sztárt csábítana el a tartományi riválistól az Inter – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.10.24. 14:32

Marco Rossi: A jó eredményekkel az elvárások is nőttek

Magyar válogatott
2025.10.22. 10:14

Kórházba került a Bologna vezetőedzője, nem lesz ott a bukaresti El-meccsen

Olasz labdarúgás
2025.10.21. 17:16

Mikel Arteta: Csodálom Diego Simeone kitartását

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 08:01
Ezek is érdekelhetik