Serie A: Azt adom át, amit Del Pierótól tanultam – Chiellini

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.14. 10:04
null
Nagy felelősséggel viseli a karszalagot Chiellini (Fotó:AFP)
Szombat este rendezik a Serie A-ban a torinói derbit, a Torino–Juventus összecsapást. Az ellenfélről és volt kapitányairól is beszélt a „zebrák" rutinos védője, Giorgio Chiellini a DAZN-nak.

„Sokat fejlődtek Walter Mazzarri irányítása alatt. Egy fizikálisan erős csapatról beszélünk, amely remek kontrákat tud vezetni. Kedvelem őket, kivéve mikor egymás ellen játszunk" – mondta Chiellini a városi riválisról.

A 34 éves védő visszaemlékezett az „Öreg Hölgy"-beli karrierjének kezdetére.

„Szerencsés vagyok, hogy együtt játszhattam Del Pieróval. Tárt karokkal üdvözölt, amikor idejöttem huszonegy évesen. Az első pár hónapban úgy éreztem, nem is érdemlem meg, hogy itt lehessek, mert bajnokok vettek körül, de ő, Buffon és Cannavaro biztosítottak arról, hogy ennek a csapatnak a tagja vagyok. Én is ezt akarom most éreztetni az új játékosokkal."

Chiellini kapta meg a nyáron távozó kapus kapitányi karszalagját, és remek emlékeket őrzött meg barátjáról, akivel 13 esztendőn keresztül játszott együtt.

„A szezon közben van néhány pillanat, mikor a kapitánynak meg kell találnia a jó szavakat, amelyekkel a többieket motiválni tudja. Emiatt irigylem Buffont, ő tényleg képes volt nagy hatással lenni mindenkire. Megtiszteltetés, hogy éveken keresztül a csapattársa lehetettem."

A torinói derbit szombat este fél 9-kor rendezik, a hatodik helyen álló „bikák" fogadják a listavezető „zebrákat".

Legfrissebb hírek

De Bruyne és McTominay is beköszönt: a címvédő Napoli nyerte meg az Inter elleni Serie A-rangadót

Olasz labdarúgás
1 órája

A Juventus legyőzése után a Parmával csak ikszelt idegenben a Como

Olasz labdarúgás
3 órája

A hajrában mentett pontot a Milan a nyeretlen újonccsapat ellen

Olasz labdarúgás
22 órája

Serie A: fiatal argentin sztárt csábítana el a tartományi riválistól az Inter – sajtóhír

Olasz labdarúgás
Tegnap, 14:32

Marco Rossi: A jó eredményekkel az elvárások is nőttek

Magyar válogatott
2025.10.22. 10:14

Kórházba került a Bologna vezetőedzője, nem lesz ott a bukaresti El-meccsen

Olasz labdarúgás
2025.10.21. 17:16

Serie A: hiába vezetett korán a Cremonese, az Udinese pontot rabolt az otthonából

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 22:51

Meg vannak számlálva a Juve mesterének napjai – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 11:35
Ezek is érdekelhetik