Milan: a Barcelona középpályásával pótolnák a sérülteket

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.01. 12:01
null
A Milan szemet vetett Denis Suárezre (Fotó: AFP)
Olasz értesülések szerint a Milan labdarúgócsapata az FC Barcelonában futballozó Denis Suárezzel bővítené a keretét.

 

Nincs könnyű helyzetben Gennaro Gattuso vezetőedző, akinek két játékosa is kidőlt hosszabb időre: Lucas Biglia november elején sérült meg edzésen, míg Giacomo Bonaventura térdproblémái súlyosabbnak bizonyultak a vártnál. Mindkét futballistát megműtötték, Biglia várhatóan négy hónapot hagy ki, Bonaventura viszont valószínűleg már nem léphet pályára a szezonban.

A Sky Italia úgy tudja, a klubnak Denis Suárez személyében már a jelöltje is megvan a sérültjei pótlására. A Barcelona spanyol válogatott középpályásával kapcsolatban a nyáron is felvetődött, hogy távozik a katalánoktól, ám akkor sérülés miatt kútba esett az egész.

A Milan – amely már korábban is érdeklődött a játékos iránt – az olasz médium szerint már felvette a kapcsolatot a Barcelonával. A legvalószínűbb forgatókönyvnek az tűnik, hogy a milánói klub a szezon végéig venné kölcsön Suárezt, és opciós joga lenne a megvásárlására, kérdés, hogy ebbe belemegy-e a Barca.

Legfrissebb hírek

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
9 órája

Ötgólos BL-győzelemmel hangolt a Barcelona a vasárnapi el Clásicóra

Bajnokok Ligája
Tegnap, 20:39

A Real Madrid megfellebbezte a tengerentúlon sorra kerülő Barca-meccset

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 18:53

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:28

Rafael Leao duplájával a Milan élre ugrott a Fiorentina-meccs után

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 22:59

A 93. percben született Araújo-góllal nyert a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 18:10

Férfi kézi BL: négy magyar góllal verte meg a Wisla Plock a PSG-t

Kézilabda
2025.10.15. 22:20

Frenkie de Jong hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.10.15. 14:15
Ezek is érdekelhetik