Serie A: Lukaku az Öreg Hölgynek bókolt

Vágólapra másolva!
2018.10.15. 07:32
null
Lukaku szívesen menne idővel Olaszországba (Fotó: AFP)
Romelu Lukaku el tudja képzelni magát az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A), amelyben – nem túl meglepő módon – a sorozatban hét bajnoki címet nyerő Juventust tartja a legjobb csapatnak.

„Miért is ne?" – felelte Romelu Lukaku a La Gazzetta dello Sportnak arra a kérdésre,hogy el tudná-e képzelni magát az olasz élvonalban.„Kifejezetten remélem, hogy lesz rá lehetőségem"– tette hozzá a Manchester United 25 esztendős belga támadója, aki 18 éves kora óta Angliában játszik, s azóta megjárta a Chelsea-t, a West Bromwich Albiont és az Evertont is.

A United támadója október 23-án, a Bajnokok Ligája következő körében épp a Juve ellen bizonyíthat.

„A Juventus nagyszerű projektnél tart, a torinóiaknak csak járniuk kell tovább az utat, amin most járnak. Évről évre egyre erősebbek próbálnak lenni, és ezt jól is csinálják. Nemcsak Cristiano Ronaldo megszerzésére gondolok, érdemes megnézni a többieket is. Paulo Dybala lenyűgöző tehetség és egyre jobb lesz, bár az én kedvencem Douglas Costa. Az ő megszerzése is nagyszerű igazolás volt, elég megnézni a karrierjét, mindenhol képes volt különbséget jelenteni" – udvarolt az olasz klubnak és futballistáinak Lukaku, aki a BL-meccs mellett sem ment el szó nélkül.

„Nem lesz egyszerű, mint ahogyan a csoport sem az, de meg akarjuk nyerni" – jelentette ki Lukaku.

Legfrissebb hírek

Man. United–Arsenal és Liverpool–Bournemouth az első fordulóban – íme, a PL-sorsolás!

Angol labdarúgás
14 órája

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
2025.06.16. 07:22

Matheus Cunha aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:34

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28

Jadon Sancho elköszönt, nem marad a Chelsea labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.06.04. 07:41

Brazil játékos érkezését jelentette be a Manchester United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.01. 15:32

Máshová vezet az út a Heysel-tragédia után, avagy máig kitörölhetetlen a stadionkatasztrófa emléke

Bajnokok Ligája
2025.05.29. 09:37

Felkészülés: kikapott a délkelet-ázsiai válogatottól a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.28. 17:54
Ezek is érdekelhetik