AC Milan: Laxalt és Castillejo érkezett, Bacca távozott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.17. 14:07
null
Laxalt piros-feketére cseréli a piros-kéket (Fotó: AFP)
Javában zajlik az olasz átigazolási hajrá, hiszen a Serie A-ban este nyolckor zárul a piac. Alig 7 órával a határidő előtt az AC Milan két új játékos érkezését és egy távozását jelentette be, egyben közölte, késznek tekinti a keretét.

 

Az AC Milan előbb a bal oldalon középpályásként, védőként vagy szélsőként egyaránt bevethető Diego Laxalt szerződtetését jelentette be, aki már át is esett az orvosi vizsgálaton. A 25 éves játékos a Genoától érkezett, és ugyan a felek nem hozták nyilvánosságra, sajtóértesülések szerint 14 millió euróba került a játékos, akivel 2022 nyaráig érvényes szerződést kötött a klub.

Néhány perccel később aztán egy csereüzletet is bejelentett a Milan: megszerezte a klub a Villarrealtól az elsősorban jobbszélsőként, de Laxalthoz hasonlóan a bal oldalon is pályára küldhető 23 éves spanyolt, Samu Castillejót, akiért 25 millió euró körüli összeget küldtek a Villarrealnak – igaz, nem feltétlenül készpénzben.

A spanyolok keretéhez ugyanis véglegesen csatlakozott a kolumbiai Carlos Bacca, aki az előző idényben kölcsönben szintén a „sárga tengeralattjárónak” becézett klubot erősítette, és körülbelül 7 millió euróval csökkentette Castillejo ellenértékét.

Castillejo egyébként öt évre szóló szerződést kötött a Milannal, míg Bacca négy évre írt alá a spanyol klubhoz.

A Milan Castillejo átigazolásának bejelentésével egy időben azt is közölte, ezzel késznek tekinti a játékoskeretét, és nem igazol több labdarúgót.

Legfrissebb hírek

Haaland ismét lecsapott, egy év után újra BL-meccset tudott nyerni vendégként a Manchester City

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 22:52

Meghátrált a La Liga, mégsem Miamiban rendezik meg a Villarreal–Barcelona bajnokit

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 22:43

A Real Madrid megfellebbezte a tengerentúlon sorra kerülő Barca-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 18:53

Erling Haalandot nem lehet megállítani – vajon a Villarrealnak sikerül?

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 12:18

Rafael Leao duplájával a Milan élre ugrott a Fiorentina-meccs után

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 22:59

Csereembereknek köszönheti a győzelmet az Atlético

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 23:01

La Liga: figyelmeztető demonstrációra készülnek a játékosok – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.10.17. 17:23

„Teljesen abszurd” – Adrien Rabiot a Milan Ausztráliába költöztetett bajnokijáról

Olasz labdarúgás
2025.10.08. 09:00
Ezek is érdekelhetik