Serie A: öt pont levonással kezdi a szezont az újonc Parma

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.07.23. 16:14
Az újonc Parma a kizárást elkerülte, ám nehéz helyzetből kell kezdenie az olasz labdarúgó-bajnokság 2018–2019-es idényét, mert vesztegetési kísérlet miatt öt pontot levonnak tőle.

A klubot egyik játékosa, Emanuele Calaio sodorta veszélybe. A csatár a másodosztály májusi záró fordulója előtt, amelyben második helyen álló csapata korábbi együttesével, a Speziával csapott össze, több üzenetet küldött két korábbi csapattársának, arra biztatva őket, hogy „ne legyenek ünneprontók”, s ne erőltessék meg túlságosan magukat. A Parmának győznie kellett a Spezia otthonában, hogy legyen esélye rájátszás nélkül feljutni az élvonalba, végül 2–0-ra nyert, és a tabella második helyén zárt.

Az olasz ügyészség szerint ez megvesztegetési kísérlet volt, amiért a csapat kizárását kérte az élvonalból, alternatív megoldásként pedig hatpontos levonást és Calaio négy évre szóló eltiltását javasolta.

Eduardo Chiacchio, a klub jogi képviselője a múlt héten érthetetlennek nevezte a javasolt büntetést, és kijelentette, hogy a Parma nem tudja ellenőrizni játékosai telefonos üzeneteit.

Az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) illetékes testülete hétfőn döntött az ügyben, s úgy foglalt állást, hogy Calaio valóban vesztegetési kísérletet követett el, ám a Parmát nem zárta ki, hanem öt pont levonással sújtotta. A játékost két évre eltiltotta, emellett 20 ezer euró büntetés megfizetésére kötelezte.

A pármai klub a döntés kihirdetését követően jelezte, hogy fellebbez.

A kétszeres UEFA-kupa-, egyszeres KEK- és háromszoros Olasz Kupa-győztes klub 2015-ben csődbe ment, de SSD Parma Calcio néven újjáalakult, elindult a negyedosztályban, és mivel azóta mindegyik idény végén feljutást érő helyen végzett, ősztől ismét a Serie A-ban szerepelhet.

Legfrissebb hírek

A Parma Balogh Botond nélkül jutott tovább az Olasz Kupában; könnyedén ment tovább a Milan

Olasz labdarúgás
16 órája

Megvolt a szokásos drukkerroham, alig 50 percig tartott a Juventus ünnepi meccse

Olasz labdarúgás
2025.08.13. 21:40

A Como bejelentette az Európa-bajnok csatár érkezését

Olasz labdarúgás
2025.08.12. 20:09

Európa-bajnok támadóval erősített az Atlético Madrid – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 16:59

A kieső csapatok játékosainak fizetése automatikusan negyedével csökken Olaszországban

Olasz labdarúgás
2025.08.06. 15:46

Calhanoglu kibékült Lautaro Martínezzel, marad az Interben

Olasz labdarúgás
2025.07.23. 15:01

Olasz izgalmak – Cselőtei Márk publicisztikája

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 22:41

Visszatért Olaszországba az Európa-bajnok támadó – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.19. 19:20
Ezek is érdekelhetik