Milan: meglepő lépés, felvették Contéval a kapcsolatot – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2018.07.25. 07:37
null
A Milan új vezetősége felvette a kapcsolatot Antonio Contéval? (Fotó: AFP)
Egybehangzó sajtóértesülések szerint a Milan labdarúgócsapatának vezetősége felvette a kapcsolatot Antonio Contéval.

 

Mint ismert, a Milan néhány napja az amerikai Elliott Management befektetési alap tulajdonába került, amely azóta sorjában takarítja el a klubtól az előző vezetőség embereit – Li Jung-hung elnököt leváltották, ezt követően Marco Fassone vezérigazgatónak és Massimiliano Mirabelli sportigazgatónak is megköszönték az eddigieket.

Az olasz médiában nyílt titokként cikkeznek róla, hogy a piros-feketéknél előbb megfigyelőként, majd 2009 és 2010 között vezetőedzőként tevékenykedő Leonardo hamarosan visszatér az egyesülethez, s a brazil szakember a hírek szerint a háttérben felvette a kapcsolatot a néhány hete a Chelsea-től elküldött Antonio Contéval!

A Premium Sport úgy tudja, hogy a 48 esztendős Conte pozitív választ adott Leonardónak, és szívesen lenne a Milan vezetőedzője, ám időt kért, a Londonból való viharos távozására ugyanis még nem került pont, a trénernek el kell rendeznie Roman Abramoviccsal az ügyet, így állítólag csak szeptembertől tudna munkába állni a milánóiaknál.

Antonio Conte számára nem lenne ismeretlen az olasz közeg, 2011 és 2014 között a Juventust irányította, mellyel háromszor nyert Serie A-t és kétszer olasz Szuperkupát. 2014 és 2016 között ő volt az olasz válogatott szövetségi kapitánya.

A Milannak jelenleg Gennaro Gattuso a vezetőedzője.

Legfrissebb hírek

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
8 órája

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
11 órája

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Gattuso a debreceni olasz siker után: A legőrültebb meccs, amit valaha átéltem edzőként

Foci vb 2026
2025.09.09. 08:39

„Még mindig ott van a kéznyom...” – Gattuso felpofozta játékosait az öltözőben

Foci vb 2026
2025.09.06. 15:00

A második félidőben jöttek a gólok, Gattuso fölényes sikerrel mutatkozott be az olasz válogatott élén

Foci vb 2026
2025.09.05. 22:58

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

Gennaro Gattuso: Vissza kell hozni a karakteres olasz futballt!

Foci vb 2026
2025.09.03. 11:42
Ezek is érdekelhetik