Milan: folytatódik a nagytakarítás, kirakták a sportigazgatót is

Vágólapra másolva!
2018.07.24. 12:31
Már nem Massimiliano Mirabelli a Milan sportigazgatója – adta hírül Gianluca Di Marzio olasz transzferguru.

Mint megírtuk,az AC Milan az amerikai Elliott Management befektetési alap tulajdonába került, miután a korábbi tulajdonos, a Li Jung-hung nevével fémjelzett kínai cégcsoport nem kezdte meg a 300 millió euróra rúgó hiteltartozás törlesztését.

Az Elliott néhány napja közgyűlés tartott, melyenleváltotta Li elnököt és Marco Fassone vezérigazgatót, Massimiliano Mirabelli sportigazgató azonban még maradhatott a pozíciójában – sokáig azonban nem örülhetett, a piros-feketék új vezetősége ugyanis Gianluca Di Marzio olasz transzferguru szerint kedden tájékoztatta Mirabellit, hogy a jövőben nem tart igényt a szakember szolgálataira, a felek útjai elváltak.

Mirabellinek nagy szerepe volt benne, hogy a Milan 2017 nyarán több mint 200 millió euróért vásárolt új játékosokat, igaz, az óriási költekezésből a gárda nem jött ki túl jól, a tizenegy érkezőből csupán kettő-három tudott jó teljesítményt nyújtani.

Az olasz sajtó úgy tudja, hogy a Milannál előbb megfigyelőként, majd 2009 és 2010 között vezetőedzőként tevékenykedő Leonardo lesz a klub új sportigazgatója, de mellette visszatér az egyesülethez Paolo Maldini is.

Legfrissebb hírek

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Vlahovics megint szuper csere volt a Juvéban; az Udinese nagyon megtréfálta az Intert

Olasz labdarúgás
2025.08.31. 22:44
Ezek is érdekelhetik