Olaszország: megállapodtak a következő kapitánnyal – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2018.05.01. 10:20
null
Talán Nestának is így mutatta éves fizetési igényét… (Fotó: AFP)
Az olasz válogatott Gian Piero Ventura tavaly novemberi menesztése óta kinevezett kapitány nélkül volt, a legutóbbi két felkészülési mérkőzésen – Argentína és Anglia ellen – az U21-es válogatottat irányító Luigi Di Biagio gardírozta a csapatot.

A jelenleg az orosz Zenitet irányító Roberto Mancini a hírek szerint két évre szóló szerződést ír alá a szövetséggel és 4 millió eurós fizetést kap szezononként.

A szerződés aláírására és hivatalos bejelentésére egyelőre várni kell, mert az olasz szakembernek meg kell állapodnia az orosz klubbal jelenlegi szerződése felbontásáról. Erre vélhetően a napokban sor kerülhet, bár a Zenit vezetősége nem nagyon szeretné elengedni Mancinit.

A La Gazzetta dello Sport beszámolója szerint a szövetség részéről Gabriele Oriali és Alessandro Costacurta találkozott hétfőn Mancinivel, és a lap szerint minden részletben megállapodtak, így május 13., azaz a bajnoki idény vége után, de még május 20. előtt bejelenthetik őt hivatalosan is

Amennyiben ez megtörténik, úgy Mancini május 28-án, a világbajnokságra készülő Szaúd-Arábia elleni mérkőzésen vezetheti először a vb-ről 60 év után lemaradó olasz válogatottat.

Miután tavaly novemberben Ventura Svédországgal szemben elbukott a válogatottal a vb-pótselejtezőn és menesztették a kapitányi posztról, Mancini mellett szóba került Ancelotti, Conte, Capello és Allegri is mint a következő lehetséges kapitány.

Legfrissebb hírek

Gattuso: Ha nem jutunk ki a vébére, elköltözöm az országból

Olasz labdarúgás
2025.10.15. 18:27

Két helyen is változott a vb-selejtezőre készülő olasz válogatott kerete

Olasz labdarúgás
2025.10.06. 11:27

Serie A: Mel Gibson is megnézte a Roma győzelmét a Verona ellen

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 16:56

A Genoa és a Torino is továbbjutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2025.09.25. 22:56

A Milan egykapuzva ejtette ki a Leccét az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
2025.09.23. 22:55

Az AC Milan és az Inter megállapodást kötött az új stadionról

Olasz labdarúgás
2025.09.23. 16:56

Elsírta magát a római derbi főhőse a győztes gól után

Olasz labdarúgás
2025.09.22. 10:11

Jó az öreg a háznál: a 40 éves Modric góljával nyert a Milan a Bologna ellen

Olasz labdarúgás
2025.09.14. 22:48
Ezek is érdekelhetik