Nemcsak ügyes, csinos is a Juventus fiatal csillaga – KÉPEK

S. Á.S. Á.
Vágólapra másolva!
2018.02.21. 22:10
Tavaly nyáron alakult meg a Juventus női futballcsapata, amely az első szezonjában tizennégy mérkőzés után százszázalékos teljesítménnyel, 43–3-as gólkülönbséggel vezeti a bajnokságot. A csapat egyik csillaga, Martina Rosucci azonban nemcsak a pályán nyújtott teljesítményével varázsolja el a szurkolókat.

A csinos, harmincötszörös olasz válogatott középpályás két bajnoki címet nyert a Bresciával, mielőtt a torinóiakhoz szerződött, ahol a teljesítményének és a kinézetének köszönhetően villámgyorsan belopta magát a szurkolók szívébe. Célja, hogy a csapattal rövid időn belül megnyerje a Bajnokok Ligáját, és részt vehessen a válogatottal a 2019-es világbajnokságon. A Facebookon több mint negyvenezer követője van, s bár korábban a modellkedéssel is próbálkozott, amióta az eszét tudja, szinte csak a futball érdekli.

„Már kislányként is mindennel fociztam, ami az utamba került. Folyamatosan ott legyeskedtem a bátyám, Matteo körül, majd egyszer az edzője azt mondta, csatlakozzam hozzájuk. Azóta szinte el sem hagytam a pályát. Nehezen tudnék elszakadni a sportágtól, ha nem futballozhatnék, legszívesebben újságíró vagy edző lennék. Noha kipróbáltam a modellkedést is, nem igazán vonz az a világ, inkább az édesanyámat szerettem volna vele boldogabbá tenni” – mondta a huszonöt éves hölgy.

Az eddigi tizennégy meccsen három gólt szerzett – de vajon ki a kedvenc játékosa?

„A maiak közül Claudio Marchisio, ő testesíti meg leginkább azt, amit a klub képvisel. Egyebek mellett miatta futballozom én is nyolcas mezszámmal. A legnagyobb példaképem azonban Alessandro Del Piero. Miatta szerettem bele ebbe a csodálatos játékba. Nem csak a képességei miatt csodáltam, emberileg is felnéztem rá” – folytatta.

È tutto pronto! Oggi #JuventusEmpoli #ATuttoGas

6,288 kedvelés, 33 hozzászólás - Martina Rosucci (@martinarosucci) Instagram-hozzászólása: "È tutto pronto! Oggi #JuventusEmpoli #ATuttoGas"



"Perdona, non perché loro meritano il perdono, ma perché tu meriti la pace." #menùconaforisma #trattoria1960 #blackandwhite

1,219 kedvelés, 14 hozzászólás - Martina Rosucci (@martinarosucci) Instagram-hozzászólása: ""Perdona, non perché loro meritano il perdono, ma perché tu meriti la pace." #menùconaforisma..."


Vasca ghiacciata per il #recupero:noi ci aggiustiamo così #brrr #icewater #bcf

884 kedvelés, 7 hozzászólás - Martina Rosucci (@martinarosucci) Instagram-hozzászólása: "Vasca ghiacciata per il #recupero:noi ci aggiustiamo così #brrr #icewater #bcf"



Ieri è stata davvero una grande emozione indossare per la prima volta la maglia che ho sempre sognato da bambina, quella della mia squadra del cuore Per di più col mio numero preferito #8 #ForzaJuve #finoallafine Ph: LFootball

9,576 kedvelés, 174 hozzászólás - Martina Rosucci (@martinarosucci) Instagram-hozzászólása: "Ieri è stata davvero una grande emozione indossare per la prima volta la maglia che ho sempre..."

 

2017 ti ringrazio: mi hai tirato fuori il CORAGGIO x affrontare la paura e ritrovare il sorriso È ciò che auguro a tutti voi x il 2018: siate coraggiosi! #HappyNewYear

7,223 Likes, 103 Comments - Martina Rosucci (@martinarosucci) on Instagram: "2017 ti ringrazio: mi hai tirato fuori il CORAGGIO x affrontare la paura e ritrovare il sorriso ..."



További képeket ide kattintva böngészhet Martina Rosucciról.

Legfrissebb hírek

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

A Transfermarkt szerint Bősze Levente a Comóhoz igazolt

Légiósok
2025.09.02. 00:36

A Juventus két góllal győzte le a Balogh Botond nélküli Parmát

Olasz labdarúgás
2025.08.24. 22:41

A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 10:39

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.08.21. 12:05

Weisz Árpád a legsikeresebb edzők között a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.08.19. 13:34

A Parma Balogh Botond nélkül jutott tovább az Olasz Kupában; könnyedén ment tovább a Milan

Olasz labdarúgás
2025.08.17. 23:10

OLASZ SERIE A 2025–2026, MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Olasz labdarúgás
2025.08.14. 13:23
Ezek is érdekelhetik