Inter: Soha nem láttam még ilyet, káosz volt – De Boer beszólt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.19. 17:37
null
Frank de Boer nem egészen azt kapta az Internél, amire számított (Fotó: AFP)
Frank de Boer, az olasz Internazionale labdarúgócsapatának korábbi vezetőedzője alaposan odaszúrt a fekete-kékeknek.

Mint ismert, a holland szakember csupán 84 napig volt az Internazionale vezetőedzője, 14 mérkőzésen ült a kispadon – 2016. augusztus 9-én nevezték ki az olasz együtteshez, a vezetőség azonban november elsején megköszönte a szolgálatait.

Frank de Boer most elárulta, az Internél fejetlenség uralkodott, s arról is beszélt, meglátása szerint miért kellett ilyen hamar távoznia az együttestől.

„Olaszországban rengeteg volt a nehézség. Nemcsak a nyelv okozott problémát, hanem az is, hogy átadjam az ötleteimet és az elképzeléseimet a játékosoknak – idézi a Ziggo Sport a 47 éves trénert. – A hollandok felfogása inkább hasonlít az angolokéra, míg az Internél minden érzés alapján ment. Az öltözőn belül is voltak ellentétek egy 7-8 fős csoport és a többiek között.”

„Egy kicsit káosz volt, mindenki azt csinált, amit akart. Amikor megpróbáltam az Internél behozni a pozíciós futballt... hát, sosem láttam ahhoz hasonlót, még az Ajax fiataljai is jobban csinálták! Nem számítottam rá, hogy ez ilyen lesz. Még az edzéseken is nagyon hamar feladták a játékosok ezeket a rutinfeladatokat, nem látták mi értelme van ezeknek.”

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

Mindkét spanyol gigásznak a szénhidrát a veszte, előre ivott a medve bőrére a Barca? – BL-mémek

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 15:26

Szavazás: milyen volt a játékvezetés az Inter–Barcelona BL-elődöntőn?

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 13:51

Martínez, Dumfries és Raphinha is illusztris társaságban, pazar formában védő Sommer – BL-legek

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 11:52

Interstellar, mitikus Inter — így ünnepelték a döntőbe jutást az olasz sportlapok

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 10:18

Lamine Yamal: Valóra váltom az ígéretem, és elhozom Barcelonába a BL-trófeát

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 09:28

Frattesi: Nem emlékszem semmire, de az ünnepléstől megszédültem

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 00:39

Egy helyen változott a Barca kezdője, Simone Inzaghi nem módosított a visszavágóra

Bajnokok Ligája
2025.05.06. 19:49
Ezek is érdekelhetik