Serie A: doppingvétség miatt eltiltották a csapatkapitányt

Vágólapra másolva!
2018.01.17. 13:31
Doppingvétség miatt egyéves eltiltást kapott Fabio Lucioni, az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalában újonc Benevento csapatkapitánya.

A 30 éves játékos szervezetében szeptember 10-én, a Torino elleni bajnoki mérkőzés után bukkantak az anabolikus szteroidok közé tartozó klosztebolra.

Később a csapat orvosa, Walter Giorgione – aki az eset miatt négyéves eltiltást kapott az olasz antidopping-szervezettől – elismerte, ő hibázott, amikor olyan sprayt használt a futballista gyorsabb felépülése érdekében, amely tartalmazta a tiltott szert. Ugyanakkor hangsúlyozta, a spray az ő készletében volt, ahhoz a stáb többi tagja, illetve a játékosok nem férhettek hozzá.

A hátvéd játékjogát még szeptemberben felfüggesztették, büntetését októberre visszamenőleg szabták ki, így legközelebb idén októberben léphet pályára.

A játékos és az orvos is fellebbezhet az ítélet ellen.

A Benevento 20 forduló után a Serie A utolsó helyén áll úgy, hogy csupán hét pontot gyűjtött – igaz, abból hatot az utóbbi két fordulóban.

Legfrissebb hírek

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
14 órája

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
17 órája

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30
Ezek is érdekelhetik