Roma: MU? Chelsea? Inter? Nainggolan döntött – hivatalos

Vágólapra másolva!
2017.07.28. 07:35
null
Nainggolan boldogan marad a Románál (Fotó: asroma.com)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő AS Roma hivatalos oldalán jelentette be, hogy Radja Nainggolan 2021 nyaráig meghosszabbította szerződését a klubbal.

 

Bár a belga válogatott futballista nem is olyan rég, egészen pontosan tavaly októberben 2020-ig szóló kontraktust kötött a római együttessel, folyamatosan arról lehetett olvasni, hogy európai élcsapatok – a Chelsea, az Inter és a Manchester United – vinnék a klasszist.

Nos, a játékos jövőjéről szóló találgatásoknak vége, Nainggolan ugyanis még eggyel megtoldotta a szerződéséből hátralévő esztendőket.

„Mindig is ezt akartam, boldog vagyok a hosszabbítás miatt. Amint belelendültek a tárgyalások, gyorsan megegyeztünk. Jól érzem itt magam, immár a jövőbe tekintek” – mondta a 29 esztendős középpályás a klub hivatalos oldalának.

Nainggolan 2014-ben igazolt a „farkasokhoz”, azóta 107 bajnokin 22 gólt szerzett az együttes színeiben.

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:11

Szerződést hosszabbított csapatkapitányával a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 20:46

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Calhanoglu kibékült Lautaro Martínezzel, marad az Interben

Olasz labdarúgás
2025.07.23. 15:01

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Olasz izgalmak – Cselőtei Márk publicisztikája

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 22:41

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40
Ezek is érdekelhetik