Juventus: elképesztő Chelsea-ajánlatra mondtak nemet

Vágólapra másolva!
2017.06.17. 14:15
Egybehangzó angol és olasz lapértesülések szerint a Chelsea labdarúgócsapata 55 millió fontot kínált Alex Sandróért, a Juventus játékosáért, ám a torinói klub elöljárói elutasították az ajánlatot.

A pálya bal oldalán több poszton is bevethető, hétszeres brazil válogatott játékos 2011 és 2015 között szerepelt az FC Portóban, ezt követően két szezont húzott le a Juventusban. A 2016–2017-es idényben 27 bajnokin és 11 Bajnokok Ligája-mérkőzésen lépett pályára a torinói klubban. A Serie A-ban háromszor talált a kapuba, valamint négy gólpasszt is kiosztott az elmúlt szezonban.

Az angol lapok beszámolója szerint Antonio Conte azért nézte ki Alex Sandrót, hogy versenyhelyzetet teremtsen a tavaly nyáron szerződtetett, a bajnoki címet hozó szezonban rögtön alapembernek számító Marcos Alonsónak.

„Nem szeretnénk kiárusítani a legfontosabb játékosainkat – mondta Giuseppe Marotta, a Juventus igazgatója a Corriere dello Sportnak. – Nemet mondtunk a Chelsea Alex Sandróért tett nagyon jó ajánlatára.”

„Ennek ellenére tudjuk, hogy olyan csapatokkal versenyzünk, melyek számunkra irracionális fizetéseket képesek adni. A játékosok pedig a maguk urai. Nem tudom, Alex Sandro hogyan reagált a hírre” – idézi a Sky Sports a Juventus elöljáróját.

A torinói együttes két évvel ezelőtt 23 millió font körüli összegért szerezte meg a most 26 éves játékost, jelen állás szerint azonban ennek az összegnek több mint a duplájáért sem hajlandó megválni tőle.

Legfrissebb hírek

Egy gól és más semmi – Vlahovics góljával győzött a Juventus a Cagliari otthonában

Olasz labdarúgás
2025.02.23. 22:40

Világbajnokot szerződtetett Ricardo Moniz svájci csapata

Minden más foci
2025.02.12. 12:37

Tizenhat éves kazah játékost igazolt a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.02.10. 19:15

Lengyel válogatott labdarúgóval erősít Sallai Roland csapata

Minden más foci
2025.02.10. 18:19

Ingyen lehet a Monzáé a korábbi csodagyerek

Olasz labdarúgás
2025.02.07. 18:22

Új műsor, új férfi, új módi: Ibrahimovic és a különös milánói igazolások

Olasz labdarúgás
2025.02.06. 11:27

Telelésben a Tottenham a legjobb, de a januárt a Manchester City és a Villa nyerte

Angol labdarúgás
2025.02.04. 19:00

Az Aston Villa kölcsönvette a BL-győztes támadót a PSG-től

Angol labdarúgás
2025.02.03. 20:52
Ezek is érdekelhetik