Serie A: súlyos sérülést szenvedett a Roma védője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.29. 06:45
null
Két nappal azután, hogy meghívást kapott az olasz válogatottba, keresztszalag-sérülést szenvedett (Fotó: AFP)
Mindössze 18 percet tölthetett a pályán Emerson Palmieri, a Roma brazil születésű, 22 éves védője, aki a Genoa elleni utolsó bajnokin térdsérülést szenvedett.

 

A játékost azonnal kórházba szállították, ahol kiderült, az elülső keresztszalagja megsérült, ezért műtét vár rá.

"A vizsgálatok kimutatták, hogy Emerson Palmieri bal térdének elülső keresztszalagja olyan állapotban van, hogy kedden artroszkópos műtétet kell rajta végrehajtani” - olvasható a klub hivatalos közleményében.

 



A játékos – édesanyja révén – márciusban kapta meg az olasz állampolgárságot, és ugyan Giampiero Ventura szövetségi kapitány szombaton meghívta a június 7-i, Uruguay elleni felkészülési mérkőzésre, illetve a négy nappal későbbi, Liechtenstein elleni világbajnoki selejtezőre, bemutatkozására még várni kell.

Az olaszok kerete
Kapusok: Gianluigi Buffon (Juventus), Gianluigi Donnarumma (Milan), Simone Scuffet (Udinese)
Védők: Davide Astori (Fiorentina), Andrea Barzagli (Juventus), Leonardo Bonucci (Juventus), Mattia Caldara (Atalanta), Federico Ceccherini (Crotone), Giorgio Chiellini (Juventus), Danilo D’Ambrosio (Inter), Matteo Darmian (Manchester United), Alessio Romagnoli (Milan), Leonardo Spinazzola (Atalanta)
Középpályások: Daniele De Rossi (Roma), Claudio Marchisio (Juventus), Riccardo Montolivo (Milan), Lorenzo Pellegrini (Sassuolo), Marco Verratti (PSG), Federico Bernardeschi (Fiorentina), Antonio Candreva (Inter), Stephan El Shaarawy (Roma), Lorenzo Insigne (Napoli)
Csatárok: Andrea Belotti (Torino), Eder Citadin Martins (Inter), Manolo Gabbiadini (Southampton), Ciro Immobile (Lazio)

Legfrissebb hírek

Serie A: Mel Gibson is megnézte a Roma győzelmét a Verona ellen

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 16:56

A Genoa és a Torino is továbbjutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2025.09.25. 22:56

A Milan egykapuzva ejtette ki a Leccét az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
2025.09.23. 22:55

Az AC Milan és az Inter megállapodást kötött az új stadionról

Olasz labdarúgás
2025.09.23. 16:56

Elsírta magát a római derbi főhőse a győztes gól után

Olasz labdarúgás
2025.09.22. 10:11

Jó az öreg a háznál: a 40 éves Modric góljával nyert a Milan a Bologna ellen

Olasz labdarúgás
2025.09.14. 22:48

Az olaszok Debrecenben kilencgólos meccset húztak be, a hibátlan horvátok csoportjuk élére álltak

Foci vb 2026
2025.09.08. 22:54

A Nagy Ádámmal felálló Spezia tizenegyespárbajban jutott tovább az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2025.08.18. 20:44
Ezek is érdekelhetik