Serie A: kieső hely, felgyújtott autók – elege lett, távozik az elnök

Vágólapra másolva!
2017.02.07. 10:28
null
Daniele Sebastiani felgyújtott autóinak egyike (Fotó: ilcentro.gelocal.it)
Előző éjjel felgyújtották a Serie A-ban szereplő Pescara elnökének, Daniele Sebastianinak két autóját. Az olasz üzletember teljesen kiakadt, elmondása szerint az év végén távozik a klubtól.

Mintha nem lenne elég gondja Daniele Sebastianinak. A Pescara utolsóként, mindössze kilenc ponttal – egyetlen győzelmét az ellenfél játékosának jogosulatlan szereplése miatt szerezte – szerénykedik a Serie A utolsó helyén, így jó esélye van arra, hogy a következő szezont a másodosztályban kezdi meg – az azonban közel sem biztos, hogy jelenlegi elnökével.

Az olasz il Centro beszámolója szerint ugyanis előző éjjel, hajnali fél négy körül ismeretlen tettesek felgyújtották Sebastiani két autóját, amelyek a háza előtt álltak. A szomszéd szerencsére észrevette a lángokat, és hívta a tűzoltókat, akik fél ötkor eloltották a tüzet. Az esettel kapcsolatban a pescarai rendőrség várhatóan a délután folyamán ad ki közleményt.

„Felháborító, ami történt. Az év végén elhagyom a klubot” – mondta dühösen Sebastiani.

Legfrissebb hírek

102. perces büntetővel pontot mentett, de így is tovább szenved a Lazio Sarrival a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
12 órája

Hiába játszott jobban, kikapott a Sassuolótól, így továbbra is nyeretlen a Verona

Olasz labdarúgás
2025.10.03. 20:44

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
2025.09.29. 22:36

„Rossz emberrel kezdett ki...” – Conte nem kímélte a lecserélt De Bruynét

Olasz labdarúgás
2025.09.29. 09:17

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit, és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 22:46

Serie A: Mel Gibson is megnézte a Roma győzelmét a Verona ellen

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 16:56

Serie A: gyors gólokkal kezdett a Sassuolo, győzött is

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 14:39

Az Inter kétgólos győzelmet aratott Szardínián

Olasz labdarúgás
2025.09.27. 22:39
Ezek is érdekelhetik