Inter: Icardit megbüntették, de ő marad a csapatkapitány

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.17. 19:01
null
Az ultrák kívánsága (egyelőre) nem teljesült, Icardin maradt a kapitányi karszalag (Fotó: Reuters)
Mauro Icardi marad az Internazionale labdarúgócsapatának kapitánya, ám az önéletrajzával botrányt okozó argentin csatárt megbüntette klubja.

 

Mint ismert, a Curva Nord sérelmezte a Mauro Icardi önéletrajzában megjelenteket, és követelte, hogy az argentin játékos adja vissza a karszalagot, a csatár Instagram-fiókján felelt, kifejezve csalódását.

Hétfőn a klub vezetői leültek beszélni Icardival, majd közleményben tudatták, hogy a csatár megtarthatja a csapatkapitányi karszalagot, a klubszabályzat megsértése miatt azonban büntetésben részesül.

A közlemény tartalmazta Icardi bocsánatkérő sorait is:

„Szomorú időket éltem át az utóbbi napokban az Internél. Egy családban azonban – márpedig én mindig azt tanultam, hogy az Inter elsősorban egy nagy család – mindig vannak nehézségek, félreértések.

Mindez az önéletrajzi könyvem egyik oldalából eredt, amelyet valószínűleg elsietve írtam meg, nem a megfelelő hangnemben, és nagyon sajnálom, hogy ezzel megbántottam az Inter szurkolóit.

Sok ember támadásként élte ezt meg, de mindig előre kell nézni, és minden erőnkkel azon lenni, hogy a dolgok visszatérjenek a normális kerékvágásba. Ezért kérek mindenkitől elnézést, és mindent elkövetek, hogy azok az oldalak kikerüljenek a könyvből, így senki sem érezheti majd magát megtámadva, elárulva vagy fenyegetve.

Beszéltem ma a klub képviselőivel, akikkel túlléptünk a történteken, és csak egy célunk van. A legjobbat akarjuk az Internek, mivel ennél a klubnál nincs fontosabb. Ezért elfogadom a klub minden döntését. A jövőben óvatosabb leszek, ami szükséges a csapatban betöltött szerepem miatt. Most pedig minden eddiginél egységesebben és elszántabban készülhetünk a ránk váró feladatokra."

Icardi a hírek szerint pénzbüntetést kapott, az általa befizetett összeg egy gyerekalapítványhoz kerül.

Legfrissebb hírek

Calhanoglu kibékült Lautaro Martínezzel, marad az Interben

Olasz labdarúgás
2025.07.23. 15:01

Két játékos Bergamóból, kettő Parmából, ez az interes sikerrecept?

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 12:47

Roberto Baggio: Az elveszített vb-döntő után meg akartam halni

Olasz labdarúgás
2025.07.02. 17:12

IFFHS: az Inter 56 év után először kapott ki nem európai csapattól

Minden más foci
2025.07.01. 14:27

A Fluminense kiejtette az Intert a klub-vb-n!

Klub-vb
2025.06.30. 23:05

Videó: óriási balhéval zárult a River Plate és az Internazionale meccse a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
2025.06.26. 09:24

Klub-vb: kikapott és kiesett a River Plate

Klub-vb
2025.06.26. 07:33

A 39 éves Sergio Ramos fejesére Lautaro Martínez válaszolt, nem tudta legyőzni az Inter a Monterreyt

Klub-vb
2025.06.18. 07:46
Ezek is érdekelhetik