Lazio: becsapták – ezért lép ki Bielsa a szerződésből

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.08. 14:44
Argentin újságírók kiderítették, miért kosarazta ki Marcelo Bielsa a Laziót. Az argentin szakember aláírta vezetőedzői szerződését a római klubbal, de két nappal később kijelentette, mégsem kíván ott dolgozni.

Bielsa elégedett volt a fizetésével, s az a jövőkép is meggyőző volt számára, amit a klub elöljárói felvázoltak. Csakhogy egy valamit nem szeret, ha szórakoznak vele. Márpedig a jelek szerint könnyelmű ígéretek hangzottak el a Lazio vezetőinek szájából.

Bielsa megkapta azon játékosok listáját, akiket a klub kiszemelt magának a nyári átigazolási időszakra erősítés gyanánt, és azt is mondták neki, hogy már folyamatban van a szerződtetésük. A szakember, biztos ami biztos, elkezdett utánanézni az ügyleteknek, és miután az ötödik klubtól is azt a választ kapta, hogy a Laziótól bizony senki sem érdeklődött náluk, megelégelte a helyzetet, és meggondolta magát.

Az argentin lapok azt írták, mindez nem két nap alatt történt, a Lazio hetekkel ezelőtt megegyezett Bielsával, aki a hivatalos bejelentést követően szánta rá magát a drasztikus lépésre.

Legfrissebb hírek

Vlahovics megint szuper csere volt a Juvéban; az Udinese nagyon megtréfálta az Intert

Olasz labdarúgás
2025.08.31. 22:44

Nico Paz parádéja után a Como a Lazio legyőzésével kezdte az idényt

Olasz labdarúgás
2025.08.24. 20:26

A Nagy Ádámmal felálló Spezia tizenegyespárbajban jutott tovább az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2025.08.18. 20:44

Megvolt a szokásos drukkerroham, alig 50 percig tartott a Juventus ünnepi meccse

Olasz labdarúgás
2025.08.13. 21:40

Serie A: a közönség is hallja majd a videóbírós ítéleteket

Olasz labdarúgás
2025.08.05. 21:34

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
2025.08.02. 09:19

Roberto Baggio: Az elveszített vb-döntő után meg akartam halni

Olasz labdarúgás
2025.07.02. 17:12

Távozott Balogh Botondéktól az Interhez tartó vezetőedző

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 12:56
Ezek is érdekelhetik