Milan: „Rúgjátok ki Gallianit, vagy adjátok el a klubot!”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.04. 20:57
A Curva Sud szurkolói csoport (a Serie A-ban szereplő Milan drukkerei) hivatalos közleményben szólította fel Silvio Berlusconi tiszteletbeli elnököt, hogy adja el a csapatot, vagy menessze Adriano Galliani vezérigazgatót.

Adriano Galliani nem először kerül a szurkolók kereszttüzébe, miután a Milan sorozatban harmadszor marad le a legrangosabb európai kupasorozatról, a Bajnokok Ligájáról.

A piros-feketék a hétvégén 3–3-as döntetlent játszottak a kieső helyen lévő Frosinonéval, ennek következtében visszaestek a hetedik helyre a tabellán.

A milánói csapat szurkolói csoportja, a Curva Sud közleményt fogalmazott meg Berlusconinak, amelyben azt kérik, a tiszteletbeli elnök adja el a klubot, vagy távolítsa el Adriano Galliani vezérigazgatót a posztjáról.

„Július 27-én szerdán, a Milan a Bayern Münchennel játszik felkészülési mérkőzést az Egyesült Államokban. Barátságos összecsapás, amelyre már rengeteg jegy elkelt. Mindeközben, ha a gárda legyőzi a Juventust az Olasz Kupa döntőjében, vagy ha a hatodik helyen végez a bajnokságban, azzal kiharcolja az Európa-liga selejtezőjében való szereplést. A harmadik selejtezőforduló első meccsei július 28-án lesznek.”

„Ez is egy súlyos hiba a klubnál lévő zűrzavarban? Vagy a vezetőség már elhatározta, elveszíti a hatodik, El-indulást érő helyet és inkább elmegy az Egyesült Államokba turnézni? Számunkra egyértelműnek tűnik, hogy a második opciót támogatják a sokkal gyengébb csapatok elleni nevetséges eredmények által… Az egyetlen mentőövet az Olasz Kupa megnyerése jelenti. A terv, hogy bejussunk az Európa-ligába, másfelől újabb egy szezonra feladjuk az európai kupaindulást, és nevetséges, haszontalan nyári trófeából profitálunk.”

„Ez a lehető legrosszabb, ami történhet a labdarúgással és a Milannal, valamint az, hogy a szurkolókat megcsúfolják. Nem szabad elfelejteni, hogy még mindig sokan fizetnek ezért a színházért és jegyet váltanak a meccsekre.”

(…)

„A stadion már csak gyerekekkel és akadémistákkal van tele, akik nem fizetnek a belépőért, és akiket a klub csak arra használ fel, hogy megtöltse a rengeteg üres széket – amit az elmúlt évek alatti rossz gazdálkodásnak és gyenge irányításnak köszönhet a vezetőség. A gyerekekkel rejtik el a piszkos üzelmeiket.”

(…)

„A vesztesek ismét azok, akiknek a szívében és lelkében a Milan él, ezeket az embereket tönkretett ez a vezetőség és az ostobasága. Az a vezetőség, amely a törvények mögé rejtőzve kihasználja, hogy a szurkolók nem tiltakozhatnak semmilyen formában, nem léphetnek kapcsolatban a játékosokkal, az edzőkkel vagy más szurkolókkal.”

„A törvények tiltják, hogy drapériákon fejtsük ki a véleményünket, ezért jogi lépéseket tehetnek ellenünk. Ilyenné vált a stadion, és ettől hánynunk kell. Ezért tovább folytatjuk a harcot. A vezetőség által nevetség tárgyává válik a Milan hírneve és történelme, és ezt az ostobaságot nem tudjuk már tovább elviselni.”

(…)

„Távozzon Galliani vagy adjátok el a klubot!”

 

 

Legfrissebb hírek

Nagy Ádám gólpasszt adott; Tóth Balázs bravúrjai is kellettek csapata fordításához – videók

Légiósok
4 órája

De Bruyne és McTominay is beköszönt: a címvédő Napoli nyerte meg az Inter elleni Serie A-rangadót

Olasz labdarúgás
5 órája

A Juventus legyőzése után a Parmával csak ikszelt idegenben a Como

Olasz labdarúgás
8 órája

A hajrában mentett pontot a Milan a nyeretlen újonccsapat ellen

Olasz labdarúgás
2025.10.24. 22:54

Serie A: fiatal argentin sztárt csábítana el a tartományi riválistól az Inter – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.10.24. 14:32

Marco Rossi: A jó eredményekkel az elvárások is nőttek

Magyar válogatott
2025.10.22. 10:14

Kórházba került a Bologna vezetőedzője, nem lesz ott a bukaresti El-meccsen

Olasz labdarúgás
2025.10.21. 17:16

Serie A: hiába vezetett korán a Cremonese, az Udinese pontot rabolt az otthonából

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 22:51
Ezek is érdekelhetik